Közélet

Nagyon pórul járhat a Milan

A pénzügyi szabályok megszegése miatt komoly büntetésekre számíthat az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az AC Milan, melynek az Európa Liga-szereplése is kérdéses a következő szezonban.

Az UEFA a pénzügyi fair play megsértése miatt kezdeményezett eljárást az olasz klubbal szemben. A pénzügyi gondokkal küzdő kínai tulajdonosok az elmúlt időszakban próbáltak egyezkedni a kontinentális szövetséggel, de nem jártak sikerrel.

A tulajdonosi kör – amely tavaly áprilisban vásárolta meg a csapatot Silvio Berlusconitól – a múlt nyáron 200 millió eurót költött igazolásokra. Közben pedig 300 milliós kölcsönt vett fel egy amerikai cégtől, melyet októberig kell visszafizetnie.

Fotó: AFP

Az UEFA jelezte, a vizsgálat során az derült ki, hogy

a Milan megsértette a pénzügyi egyensúlyra vonatkozó előírásokat, és erősen bizonytalannak látszik a kölcsön finanszírozása és visszafizetése.

A büntetésről az UEFA-nak a klubok pénzügyeit ellenőrző bizottsága dönt majd, korlátozhatja a Milan átigazolási keretét, maximálhatja a játékosok bérét, illetve szűkítheti a csapat keretét az UEFA sorozataiban.

A Milan a hatodik helyen végzett a Serie A 2017/18-as szezonjában, így az Európa Liga főtábláján szerepelhet,

ám az is elképzelhető, hogy a kizárás sorsára jut.

 

AC Milan UEFA
Kapcsolódó cikkek