Közélet

Adóvégrehajtó akarta eltussolni a barátja tartozását

Az adóvégrehajtó az egyik ismerősének segíteni akart, mert észrevette, hogy több mint félmillió forint adótartozása van. Most hivatali visszaéléssel vádolják.

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a adóvégrehajtója ellen. A kormánytisztviselő tavaly márciusban napi munkája közben észlelte, hogy egy vállalkozó ismerősének több mint félmillió forint adótartozása van, amely végrehajtására őt jelölték ki – közölte az ugyeszseg.hu.

A vádlott felettesének nem jelezte, hogy ismeri az adózót, akit telefonon felhívott, tájékoztatta az aznapra tervezett foglalásról. Azt tanácsolta neki, hogy ne engedjék be, a kaput zárja be.

Ő maga már meg sem jelent a végrehajtás helyszínén, így a foglalás elmaradt.

Az állami költségvetésbe a vállalkozó később sem teljesített önként, csupán akkor, amikor közel 4 hónap múlva nagy értékű gépjárművét lefoglalták egy újabb végrehajtás alkalmával. A hivatali visszaéléssel vádolt adóvégrehajtó akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.

NAV hivatali visszaélés adóvégrehajtás
Kapcsolódó cikkek