Közélet

NYT: az USA kilép az iráni atomszerződésből

A The New York Times című lap értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Emmanuel Macron francia államfőt, hogy kedd délután bejelenti: az Egyesült Államok kivonul az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból. A francia elnöki hivatal szerint ugyanakkor Trump nem utalt az iráni atomszerződéssel kapcsolatos döntésére. Az iráni külügyminiszter pedig óva intette az Egyesült Államokat az atomalku felmondásától.

A tekintélyes amerikai napilap a két politikus keddi telefonbeszélgetésének tartalmát ismerő, meg nem nevezett forrásra hivatkozva hozzátette, az Egyesült Államok az Iránnal szembeni, majd a Teherán nukleáris programjáról szóló megállapodás keretében fokozatosan enyhített, illetve feloldott szankciók visszaállítására, valamint további gazdasági büntetőintézkedések foganatosítására készül.

A lap internetes oldalán közölte az értesülést, leszögezve, hogy e döntéssel Donald Trump elszigeteli az Egyesült Államokat szövetségeseitől.

Az újság információi szerint a 2015-ben megkötött egyezmény életben tartásáról folyó tárgyalások amiatt feneklettek meg, hogy Donald Trump mereven ragaszkodott ahhoz, hogy nagyon szigorú korlátok közé szorítsák Irán nukleáris fűtőanyag-előállításának mértékét 2030 után.

Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök
Forrás: AFP/Ludovic Marin

A nukleáris egyezmény felmondásával

Donald Trump a 2016-os elnökválasztási kampányban tett és azóta is gyakran megismételt ígéretét teljesíti, jóllehet európai vezető politikusok nagyon intenzíven és személyesen is lobbiztak álláspontja megváltoztatása érdekében.

A The New York Times információi szerint a tanácsadói közül is megpróbáltak nyomást gyakorolni Trumpra, hogy ne mondja fel a megállapodást. A lap tudni véli, hogy Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó ez ügyben „nem ellenkezett” az elnökkel.

A The New York Times egyébként beszámolt arról is, hogy az iráni atomalku washingtoni ellenzői megbízták a Black Cube nevű magánnyomozó céget – amelyet az izraeli hadsereg volt hírszerző elemzői hoztak létre – hogy nyomozzanak és keressenek kompromittáló információkat az előző amerikai elnök, Barack Obama Nemzetbiztonsági Tanácsának vezető munkatársáról, Benjamin Rhodesról és Joe Biden volt alelnök nemzetbiztonsági tanácsadójáról, Colin Kahlról. Mindketten részt vettek ugyanis az Iránnal megkötött atomalku kidolgozásában. A The New York Times megkeresésére a cég határozottan cáfolta, hogy kapcsolatban állna Donald Trumppal, vagy kormányzata tagjaival.

Párizs: Trump nem utalt az iráni atomszerződéssel kapcsolatos döntésére

A francia elnöki hivatal közölte, hogy Donald Trump semmilyen utalást nem tett az Emmanuel Macronnal folytatott keddi telefonbeszélgetésén az iráni atomprogramról szóló szerződés jövőjével kapcsolatban várható döntésére.

Az iráni külügyminiszter óva intett az atomalku felmondásától

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter óva intette az atomalku felmondásától az Egyesült Államokat kedden, hangsúlyozva, hogy Washington hibát követ el, ha kilép a 2015 nyarán kötött megállapodásból. Ha Donald Trump kilép a szerződésből, akkor

később kénytelen lesz elfogadni az irániak jogait egy sokkal rosszabb helyzetben

– idézte az IRNA iráni állami hírügynökség a külügyminisztert.

Eközben Zaríf helyettese, Abbász Aragcsi azt mondta: Irán saját nemzeti érdekeit szem előtt tartva ad majd választ Trump döntésére. „Irán élénk figyelemmel követi az amerikai és az európai álláspontokat” – tette hozzá Aragcsi, aki korábban francia, brit, német és uniós tisztségviselőkkel találkozott Brüsszelben.

Lélegzet-visszafojtva várják Trump döntését a piacok

Donald Trump amerikai elnök kedden jelenti be döntését, hogy felmondja-e az iráni atomprogramról szóló megállapodást. Az AP amerikai hírügynökség szerint az európai szövetségesek ígéretei az egyezmény hibáinak „kijavítására” nemigen győzték meg Trumpot, hogy az atomalkut mégiscsak fenn kellene tartani.

 

Donald Trump Emmanuel Macron iráni atomprogram
Kapcsolódó cikkek