Közélet

A magyarok negyede évente egyszer ellátogat a Balatonhoz

Strandolás és lángos – ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók 27 százaléka legalább évente egyszer ellátogat pár napra a magyar tengerhez, amely már nem csak nyáron népszerű, hiszen minden ötödik válaszadó télen is szívesen látogat ide.

Ha üdülés, akkor Balaton – úgy tűnik ez a megállapítás még erősen tartja magát, hiszen a felmérésben részt vevők 31 százaléka mondta azt, hogy nem jár minden évben a magyar tengerhez. 27 százalékuk évente minimum egyszer, 17 százalékuk legalább kétszer ellátogat a Balatonhoz, de olyan válaszadók is voltak, akik több mint nyolc alkalommal utaznak egy évben a Balatonhoz.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ami a korosztályokat illeti, az adatokból az derült ki, hogy a 25 és 29 év közöttiek szeretik a legjobban a tavat: 36 százalékuk évente egyszer biztosan kiül a tó partjára – ismerteti a felmérés eredményeit a Bónusz Brigád és a GKI Digital közleménye.

A felmérés szerint a nyaralással töltött idő széttöredezett, inkább a több rövidebb utazás a jellemző: a legtöbben (44 százalék) mindössze pár napot töltenek a tóparton, egy teljes hetet a válaszadók 37 százaléka tölt a Balatonon. A 25-29 évesek még ennél is jobban sietnek: ők jellemzően egy hétvégére érkeznek csak.

Természetesen a nyár a legnépszerűbb, ha a balatoni utazások időpontját nézzük: a válaszadók 94 százaléka járt már nyáron itt, míg 27 százalékuk már tavasszal is járt a Balatonnál kifejezetten pihenési céllal. A 60 év felettiek 40 százaléka szerint lényegtelen az évszak: mindig jó a Balatonnál lenni.

A nyári szezonban legtöbben a vízparti kikapcsolódás miatt utaznak ide (73 százalék), a fiatalok közül 57 százalék azért nyáron utazik ide, mert úgy látják, csak ilyenkor van itt élet. A 18-29 év közöttiek közel fele érkezett már a Balatonhoz fesztiválozni, a náluk idősebb korosztály inkább gasztronómiai esemény miatt látogatott már a tóhoz.

Arra a kérdésre, hogy „Mi jut eszedbe a Balatonról?”, a legtöbb válaszadó a (89 százalék) a strandolást nevezte meg. A második hely már érdekesebb: 51 százaléknak a Balatonról az első dolog, ami eszébe jut, az a lángos. A harmadik dolog, ami a válaszadók eszébe jutott az a vízibicikli.

Fotó: VG

Egyre többen költöznek le a Balatonhoz a nyári időszakban és élnek kétlaki életet, sokan szervezik egész életüket úgy, hogy májustól októberig minél több időt töltsenek a tónál, illetve a szezon is nyúlik: a téli korcsolyázás és az őszi kirándulás is összeköthető egy-egy balatoni hétvégével. Bár Budapesten élnek a legtöbben és az ország második legnagyobb városa ugyan Debrecen, talán mégis kimondhatjuk, hogy Magyarország második fővárosa – egyelőre főként nyáron – a Balaton – olvasható a közleményben.

(A GKI Digital és a Bónusz Brigád felmérése 2018 augusztusában készült, 1252 résztvevővel.)

turizmus felmérés Balaton
Kapcsolódó cikkek