Elhunyt Spindler Béla
A Csiky Gergely Színház színészét 63 éves korában érte a halál – értesül a Kapospont.

Fotó: Nemzeti Színház
Spindler Béla a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, tagja volt Marton Endre osztályának is.
1976-1978 között a Nemzeti Színház színművésze volt, majd Kaposváron folytatta pályafutását. Első körben egészen 2002-ig volt a Csiky Gergely Színház tagja.
Spindler a Magyar Színészkamara ügyvivője is volt, de fellépett a Pesti Magyar Színházban is.
Egy évig a Vidám Színpad társulatát is erősítette, majd 2003 és 2009 között a Nemzeti Színház következett karrierjében.
A fővárosi évek után visszatért a somogyi megyeszékhelyre és 2017-ig ismét a Csiky színésze volt.
Spindler Béla színészi munkásságát 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2015-ben pedig Érdemes művész díjban részesült.


