Közélet

Felavatták Göncz Árpád szobrát

Felavatták Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök szobrát a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban pénteken.

Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti a XIII. kerület, a szoborral pedig az egykori államfő emléke, történelmi személyisége előtt is tisztelegnek – mondta a XIII. kerület polgármestere.

Tóth József hozzátette, hogy

az egykori köztársasági elnök a legmagasabb méltóságban is a köz embere maradt, közvetlensége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása párosult a tekintéllyel.

Göncz Árpád rendíthetetlenül hitt abban, hogy kialakulhat még értelmes politikai kultúra Magyarországon – jegyezte meg Tóth József, hozzátéve, hogy ez mintha tovatűnő álom lenne.

MTI Fotó: Soós Lajos

A polgármester úgy vélte, Göncz Árpád szóvá tenné, és figyelmeztetne arra, hogy nyitott, szolidáris, a világot megérteni és alkalmazkodni tudó, társadalmi kohézióra támaszkodó társadalomra lenne szükség.

Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány elnöke arról beszélt, Göncz Árpád egész élete a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt. A Nézőpont elnevezésű egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása.

szoboravatás Göncz Árpád
Kapcsolódó cikkek