Közélet

Már nem csak a fővárosban okoz gondot a hulladékszállítás

Összesen 116 településen áll le a szemétszállítás péntektől, miután a Zöld Híd szemétszállító cég alulfinanszírozottság miatt nem tudja elvégezni feladatát. A vállalat munkáját nagy valószínűséggel a Katasztrófavédelem veszi át.

Végigfutott a magyar sajtón, hogy összesen 116 településen áll le a szemétszállítás, miután a Zöld Híd szemétszállító cég bejelentette:

alulfinanszírozottság miatt nem tudja vállalni a továbbiakban a szolgáltatás elvégzését.

A cég bejelentése szerint összesen 130 milliós havi mínuszban vannak, és mintegy 2,5 milliárd forintra lenne szükségük a helyzet rendezésére. Közleményük szerint hosszabb leállás esetén a Katasztrófavédelem köteles gondoskodni a hulladék elszállításáról (erről itt írtunk), ezért egy, maximum két szállítás kimaradására lehet számítani.

Megkérték továbbá a településen élőket, összesen 125 ezer családot,

hogy a felhalmozódó hulladékot biztonságos módon, az edény méretének megfelelő, a későbbi elszállíthatóság érdekében lezárt zsákokban, lehetőleg saját területen tárolják. Társasházak esetén azt javasolták, hogy a közös képviselő vagy a gondnok segítségével jelöljék ki az átmenetileg felhalmozódó, zsákokban gyűjtött hulladékok ideiglenes tárolási helyét.

Fotó: Bús Csaba

 

Hangsúlyozták, a leállás nem csak a hulladékszállítást, hanem a hulladék tárolást és feldolgozást is érinti, ezért a leállási időszakban beszállítást nem áll módjukban fogadni. A leállás ideje alatt ugyanis valamennyi központjuk, telephelyük és hulladékudvaruk zárva tart.

A Katasztrófavédelem egyeztetést kezdeményezett a céggel

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a szemétszállítás zavartalansága érdekében egyeztetésre berendelte a Zöld Híd Nonprofit Kft. és Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. képviselőit péntek délutánra – közölte az OKF Kommunikációs szolgálata.

A közlemény szerint amennyiben a 116 Nógrád és Pest megyei település szemétszállításáért felelős Zöld Híd Kft. nem képes ellátni az élő szerződésében vállalt feladatait, akkor a katasztrófavédelem kész a jogszabályban előírtaknak megfelelően mindent megtenni annak érdekében, hogy az érintett településeken biztosított legyen a szemétszállítás.

A fővárosban is áll a szemét

Korábban beszámoltunk arról a budapesti problémáról, hogy a városban élők ugyan kitolják a házuk elé a szelektív hulladékgyűjtő kukákat, azokat az FKF Nonprofit Zrt. munkatársai mégsem szállítják el a szokott időben. A problémát tapasztalva sokan telefonon próbálják értesíteni a céget a problémáról, többeknek ugyanakkor fogalma sincs, hogy mi lehet a késlekedés oka, mint ahogyan azzal sincsenek tisztában, hogy mit tehetnének az adott helyzetben.

Megkerestük az ügyben a céget hogy megtudjuk, mi lehet az egyre többször felmerülő probléma oka. Az FKF válaszában kifejtette, a munkaerőpiaci helyzet a cégre is komoly hatással van, ami miatt több más munkakör mellett hulladékrakodásra is folyamatosan keresik a jelentkezőket.

A cég leszögezte továbbá: tisztában vannak a hiány házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre gyakorolt hatásával, aminek eredményeként az időbeni csúszások előfordulhatnak. A lemaradásokat ugyanakkor a vállalat másnap, illetve hétvégi munkavégzés elrendelésével folyamatosan igyekszik pótolni.

szállítás HULLADÉK Zöld Híd katasztrófavédelem
Kapcsolódó cikkek