Közélet

Egyesülhet az Iszlám Állam és az al-Kaida

A terroristák aktivitásának központjai továbbra is a Közel-Kelet, Afganisztán, Dél- és Délkelet-Ázsia és az afrikai kontinens maradtak.

Nem zárta ki az Iszlám Állam és az al-Kaida összeolvadásának lehetőségét Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a szakszolgálatok és biztonsági szervek vezetőinek szerdai, 17. moszkvai nemzetközi tanácskozásán elmondott beszédében.

A regionális fiókszervezetekre támaszkodó hálózati modellre való áttérés arra ösztönözheti az Iszlám Állam vezetését, hogy egyesüljön az al-Kaidával, amely szintén érdekelt az aktív terrortevékenységhez szükséges erők, eszközök feltöltésébe

– mondta Patrusev.

A szakértő szerint egy ilyen fúzió hatékonyabbá teheti a két terrorszervezet működését, ami jelentős fenyegetést jelentene a nemzetközi biztonságra. Hozzátette, hogy a terroristák egyre gyakrabban használják fel fegyverek és diverzió elkövetéséhez szükséges egyéb beszerzésre az online kereskedelmet.

Anélkül, hogy az Egyesült Államokat konkrétan megnevezte volna, a terrorizmus elleni harc hatékonysága érdekében óva intett a kettős mérce alkalmazásától, a terroristák jókra és rosszakra való felosztásától, geopolitikai célok érdekében.

Patrusev a terrorellenes nemzetközi összefogás pozitív példájaként hozta fel a terrorcselekmény nélkül lezajlott oroszországi labdarúgó világbajnokság biztosítását.

Patrusev szerint

a világon több mint 200 terrorcsoport működik, amelyek közül öt a legaktívabb. A 2017-ben elkövetett terrortámadások mintegy egyharmadáért az Iszlám Állam, az al-Kaida, az al-Shabab, a Boko Haram és a Hajrát Tahrir as-Sam felelős. Két év során mintegy 100 országban történt terrortámadás.

Forrás: NurPhoto/AFP

A terroristák aktivitásának központjai továbbra is a Közel-Kelet, Afganisztán, Dél- és Délkelet-Ázsia és az afrikai kontinens maradtak.

Nemzetközi összefogás kell a terrorcsoportok ellen

A terror szíriai és iraki gócának elkerülhetetlen felszámolása miatt a külföldi zsoldosok elhagyják ezt az övezetet és hazatérnek, vagy az instabilitás új központjainak létrehozására törekednek olyan nagy és gyengén ellenőrzött területű országokban, amelyekben meggyengültek a kormányzati intézmények, kiéleződtek a vallási vagy nemzeti feszültségek, ahol magas a szegénység és a aránya.

https://twitter.com/AspireMapper/status/1060013806271684608

Nyikolaj Patrusev elmondta, hogy a terroristák taktikát váltottak és a helyi radikális vagy bűnözői körökhöz csatlakoznak. Azt is elmondta, hogy világszerte megfigyelhető a zárt diszpóracsoportok kialakulása, amelyeken belül

gyakran bűnözői csoportok jönnek létre. Velük párhuzamosan úgynevezett alvó sejtek működnek, amelyek a törvények megsértése nélkül folytatnak toborzói és pénzügyi tevékenységet.

Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója elmondta, hogy a 2018-as vb alatt az irányítása alatt álló szerv mindent elkövetett a drónok bevonásával elkövethető terrorcselekmények megakadályozása érdekében. Bortnyikov is méltatta a sportesemény biztosítása érdekében létrejött összefogást, amelyben 34 ország 55 szakszolgálata és rendvédelmi szerve vett részt. Hangsúlyozta, hogy a világon kialakult biztonsági helyzet megköveteli a nemzetközi összefogást.

al-kaida ISIS terror
Kapcsolódó cikkek