Közélet

Lehalt az Otthon melege program oldala

A közép-magyarországi régióban ma 10 és 14 óra között lehetett volna beadni a pályázatokat, de egy nem várt karbantartás miatt nem működik az oldal.

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez.

A programnak hétfőn van a pályázat beadási határideje a közép-magyarországi régióban, de a Világgazdaság olvasója szerint

teljesen leállt a program oldala, ahol azt írják, hogy „az ELMŰ-ÉMÁSZ karbantartási munkálatai miatt áramszünet lesz, ezért a közép-magyarországi régió lakosai részére a pályázatbeadás egy későbbi időpontban lesz lehetséges”.

Erről semmilyen pályázó nem tudott, a határidőt ráadásul a hivatal vasárnapra módosította, majd kiírták hogy egy későbbi időpontban lehet leadni a pályázatokat – közölte lapunk olvasója.

Fotó: Shutterstock

A pályázatokat régiónként kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül lehet beadni a rendelkezési keret kimerüléséig. Korábban a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli régió háztartásai számára volt elérhető a kiírás, most hétfőn következett volna a közép-magyarországi régió.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint „technikai okok miatt megváltozik az Otthon melege program utolsó fordulójának időpontja”.

A pályázatbenyújtás új időpontja 2018. november 21. 16.30 – 20.30.

A pályázatbeadás ezért egy későbbi időpontban lesz lehetséges annak érdekében, hogy senkit ne érjen hátrány – olvasható a minisztérium közleményében.

Otthon Melege Program
Kapcsolódó cikkek