A testület 18 kormánypárti képviselő igen szavazatával, az ellenzékiek 8 nem szavazata ellenében döntött arról, hogy továbbra is támogatja az elektronikus jegyrendszer projektjének megvalósítását.
A közgyűlés felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a BKK vezérigazgatója útján az érintettek – ezen belül az érintett kormányzati szervek – bevonásával gondoskodjon
a projekt újrastrukturálásáról, és az ahhoz szükséges egyeztetések lefolytatásáról.
Továbbá a projekt befejezési határidejét 2020. december 31-ére módosíthatja a testület.
Tarlós és helyettese perre ment
Feljelentést tett a budapesti elektronikus jegyrendszer projekt ügyében Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes. A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén, a projekt aktuális helyzetéről szóló előterjesztés vitájában a főpolgármester bejelentette, hogy kedden Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál.
A főpolgármester azt mondta: „tiszta vizet kell önteni a pohárba”, a feljelentést azért tették, hogy az illetékes hatóság vizsgálja ki, mi történt az ügyben.
Ennek az eredményét ésszerű lenne megvárni; az ellenzék addig találjon magának más kampánytémát
– tette hozzá. Tarlós István azt is elmondta, a napirend vitájában az ellenzék kiszámítható módon egy kommunikációs performanszt szeretne felépíteni. Közölte, erre nincsen szükség, mert ennek a célja és az eredménye is az lenne, hogy a budapestiek összezavarodnának: nem lehetne tudni, hogy mi igaz és mi nem.