BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, ki lesz az Oscar-gála házigazdája

Kevin Hart lesz a februári Oscar-gála házigazdája – ezt a színész maga jelentette be kedden egy Instagram-üzenetben.

Boldog vagyok, hogy végre eljött a nap, amikor én lehetek az Oscar házigazdája

– írta a Központi hírszerzés és a Pofázunk és végünk című vígjátékok sztárja, hozzáfűzve, hogy régóta vágyott erre a lehetőségre.

Kevin Hart
Fotó: AFP

Az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia elnöke, John Bailey a Variety című folyóiratnak arról beszélt, hogy „nagyon izgatott” Hart kiválasztása miatt, kíváncsian várja, hogy a remek humorú színész hogyan szerepel a házigazda szerepében.

Bailey szerint Hart „melegszívű, szeretettel teli és szeretni való egyéniség”, és mint mondta, az is motiválta a filmakadémia választását, hogy évek óta vágyott erre a feladatra.

Teljesen világos volt, hogyan érez ezzel kapcsolatban, és ez minket is meghatott.

A 39 éves filmszínész Jimmy Kimmeltől veszi át a stafétát, aki 2017-ben és 2018-ban vezette a díjátadó ceremóniát.

Fotó: AFP

Az afroamerikai Hart egyike a maroknyi fekete Oscar-házigazdának – mint Chris Rock, Whoopi Goldberg és Sammy Davis Jr. –, akik az elmúlt 90 évben a műsort vezethették.

Az Oscar-jelöléseket január 22-én jelentik be, a díjakat pedig február 24-én osztja ki Hollywoodban a filmakadémia.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.