Közélet

Olcsóbb a magánmásolás

Jövőre átlagosan 15 százalékkal esnek az üres hordozókra vonatkozó magánmásolási díjak, miután az igazságügyi miniszter jóváhagyta az Artisjus szerzői jogdíjakról szóló 2019-es tervezetét – tudta meg a Világgazdaság.

A szerzőijog-védő egyesület tájékoztatása szerint a mobiltelefonok esetében kiugró mértékben, 33 százalékkal csökken a korábbi nevén üreshordozó-díj. Eszerint

jövőre az ideinél 500–1600 forinttal alacsonyabb magánmásolási díjat kell fizetni egy-egy készülék után, ami önmagában még nem jelenti azt, hogy ez a kiskereskedelmi árban is megjelenik.

Ugyancsak nem várható, hogy számottevően csökken majd a DVD-k, pendrive-ok, memóriakártyák és zenelejátszók ára attól, hogy az eladott termékek után néhány száz forinttal kisebb jogdíjat kell fizetni.

Fotó: AFP

A tabletek, a külső háttértárolók és a szórakoztatóelektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek jogdíjtartalma nem változik, e körben két éve volt díjcsökkentés.

A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj nem újdonság, európai uniós és korábban magyar jogszabály is rendelkezett a zenei és filmes magánmásolatok szabaddá tételével párhuzamosan az alkotók, előadók és kiadók, azaz a művészek kiesett bevételét kompenzálni hivatott tételről.

Januártól 41 kategóriában csökken az alapjogdíj.

Az új tarifatáblázat követi a technológiai változásokat és a kapacitásnövekedést. Mindeddig a 64 gigabyte feletti mobiltelefonok egységes díjat fizettek, miközben a 128 és 256 gigabyte kapacitás mellett megjelent az 512 gigabyte-os tárhelyű készülék is. Az egyenlő tehereloszlás végett differenciálni kellett ezen eszközök terhelését – áll az indoklásban. Egy 64 gigabyte-os memóriakártyával forgalmazott mobiltelefon árában 2800 forint a jogdíj, de 512 gigabyte fölött sem éri el a 4800 forintot.

magánmásolás adathordozó szerzői jog üreshordozó-díj Artisjus
Kapcsolódó cikkek