Közélet

Felfüggesztik a vizsgaidőszakot a Károli hittudományi karán

A Ráday utcai kollégium a szerda esti tűz következtében használhatatlanná vált, az érintett diákok elszállásáról sikerült gondoskodni – jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke közölte, miután délelőtt az utolsó tűzfészkeket is eloltották, egyértelművé vált, hogy az épület hátsó, kollégiumi része, amely a Markusovszky tér felé esik, használhatatlanná vált,

a második és a harmadik szint teljesen kiégett, az oltás pedig a többi szintet is súlyosan károsította.

A püspök elmondta azt is, hogy a tűzben elhunyt ember azonosítása folyik, továbbra is csak annyit tudnak róla mondani, hogy nem diák volt, hanem az egyik vendégszobában elhelyezett ember.

A kiégett kollégiumban a tűzoltók egy holttestet találtak, akiről még mindig nem tudni szinte semmit
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Bogárdi Szabó István köszönetet mondott a tűzoltóknak, a katasztrófavédelem munkatársainak, a rendőröknek, a IX. kerületi polgármesternek és önkormányzati dolgozóknak, a tüzet észlelő és társaik menekülését segítő diákoknak, valamint a kormánynak, amely felajánlotta segítségét az újjáépítésben.

Kitért arra is, hogy már érkeztek tárgyi és pénzbeli felajánlások is, utóbbiak az egyetem bankszámlájára (11705008-20492223) várják és kérik, hogy a rovatban tüntessék fel „tűzeset”. A tárgyi felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai koordinálják majd.

Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) stratégiai rektorhelyettese bejelentette,

hogy a hittudományi karon a vizsgaidőszakot felfüggesztik,

és azoknak, akik még nem végeztek a vizsgáikkal, egyéni tanrendet biztosítanak.

MTI/Mihádák Zoltán

A kollégiumban nem csak a KRE diákjai laktak. Azokat az egyetemeket, amelyeknek diákjai szintén érintettek, arra kérik, hogy tegyék lehetővé a vizsgaidőszak meghosszabbítását vagy egyéni tanrend igénylését – mondta a rektorhelyettes.

Megköszönte a társintézményeknek a kollégiumi helyek felajánlását, és elmondta, úgy tűnik, hogy a következő félévben minden hallgatót el tudnak majd helyezni.

A kiosztott sajtóanyag szerint az egyetem kétmillió forintot különített el, amelyből gyorssegélyt biztosítanak a diákoknak, de szükség esetén tovább növelik az összeget.

A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. Ezek nem sérültek meg, de a levéltár anyaga veszélyben van a vízszivárgás miatt.

A Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumában szerda este keletkezett tűz, az épületet mintegy 80 embernek kellett elhagynia. Az oltási műveletek közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a kollégium újjáépítéshez szükséges összes anyagi forrást rendelkezésre bocsátják.

 

KRE kollégium tűz
Kapcsolódó cikkek