Közélet

Programozással csábítanák haza a fiatalokat

A hazai viszonyok között továbbra is kiemelkedő fizetésre számíthatnak a programozók.

Szívesen építik az informatikus szakmára új életüket a visszatérők – derül ki a Progmatic adataiból. Az itthoni cégek ajánlatai olyan versenyképesek, hogy a programozóiskolának akadt olyan diákja is, aki előzetes terveit felrúgva nem utazott külföldre új munkája miatt – olvasható a cég közleményében.

A hazai viszonyok között továbbra is kiemelkedő fizetésre számíthatnak a programozók, amit a többi között a Hays Salary Guide is alátámaszt, miközben az IVSZ tanulmánya szerint is legalább 22 ezren hiányoznak a piacról. Ezt mutatják a Progmatic számai is, hiszen a képzés után a diákok 400-450 ezer forintos bruttó átlagfizetéssel indulhatnak neki pályájuknak. Hogy mekkora a hiány képzett informatikusból, azt jól jelzi, hogy akár még a programozói iskola elvégzése előtt is kaphatnak állásajánlatot a tanulók. Ez a hihetetlen piaci igény pedig az előrejelzések szerint a belátható jövőben sem változik.

Fotó: AFP

Mint írják, az ágazat – amellett, hogy 2025-ig 200 milliárd euróval növeli Kelet-Közép-Európa GDP-jét – a fenntartható fejlődés motorja. Így kijelenthető, hogy a globális verseny szempontjából is létfontosságú, hogy a szakemberek Magyarországon maradjanak – vagy el se menjenek.

A cég eddigi tanfolyamain mindig volt legalább egy Nyugatról hazatérő diák.

Tanulóink 12 százaléka külföldről jött vissza Magyarországra, hogy segítségünkkel új szakmába vágjon bele

– idézi a közlemény Muraközy Andreát. A programozóiskola ügyvezetője kiemelte: a diákok 3 százaléka érkezett azzal a szándékkal, hogy külföldre megy a megszerzett tudással.

programozás fiatalok
Kapcsolódó cikkek