Közélet

Egy csatornába terelik a betegek adatait

A szaktárca fejlesztésére 23 milliárd forint áll rendelkezésre az Emberi Erőforrás Operatív Programból.

A kormány fontosnak tartja, hogy az egészségügyben fellelhető betegadatokat „egy csatornába” terelje, ezért a már működő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) adatbázisai tovább bővülnek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós kiemelte,

ehhez 23 milliárd forint áll rendelkezésre az Emberi Erőforrás Operatív Programból.

A fejlesztésekről szólva elmondta, öt évre visszamenőleg felöltik a betegadatokat az EESZT-be, továbbá megtörténik a jelenleg is működő adatbázisok – az országos vérkészlet, a védőoltás-nyilvántartások, a várandós és gyermekegészségügyi kiskönyv-nyilvántartás, a személyre szabott sugárterhelés nyilvántartás, valamint a központi implantátum regiszter – beillesztése az egészségügyi felhőbe.

A miniszter beszámolt arról, hogy az EESZT-hez a kórházak és a házi orvosok többsége csatlakozott, a gyógyszertárak pedig 100 százalékban.

A cél, kiterjeszteni a digitális lehetőségeket minden egészségügyi adatra vonatkozóan, hogy azok eljussanak az ellátás minden szintjére. Fontosnak nevezte, hogy az alapellátásban dolgozókat a betegadatok szintjén összekapcsolják a szakellátással és a kórházi ellátással.

Kásler Miklós, az EMMI minisztere
Fotó: MTI Fotó/Kovács Tamás

Kásler Miklós a fejlesztések között kiemelte az onkológiai és a kardiológiai ellátást. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a projekt keretében 19 megyei és négy regionális centrumban bevezetik az országos onkológiai informatikai rendszert, amely tartalmazza az összes beteg adatait és az onkoterápiás protokollt is. Ezzel a jelenlegi hatvan napos kivizsgálási idő felére csökkenthető – emelte ki a tárcavezető.

Ezen kívül megvalósul a nemzeti kardiovaszkuláris képalkotó hálózat, amelynek révén az ország 21 kardiológiai centrumában megvalósul az egységes leletezés.

Kásler Miklós elmondta azt is, hogy a projektben egy központi távkonzultációs és egy korszerű távgyógyászati rendszer épül, amely támogatja a telemedicinát.

Mint mondta, 250 háziorvos és ötven szakorvos bevonásával zajlik majd a távmonitoring és távkonzílium próbaüzeme, ami nagyjából 15 ezer beteget érint a diabétesz, a magas vérnyomás, a szívritmuszavar, a bőrgyógyászat és az endokrinológia betegségekre fókuszálva.

Az ágazati informatikai infrastruktúra-fejlesztés keretén belül négy pilot intézményben – a debreceni Kenézy Gyula kórházban, a budapesti Szent Margit, Szent Imre kórházba és a szombathelyi Markusovszky kórházban – megújulnak ezen intézmények időpontfoglalási, betegregisztrációs, betegbehívó és -irányító rendszerei.

Ezen kívül – ismertette Kásler Miklós – létrehozzák az országos központi háziorvosi előjegyzési rendszert, valamint a tüdőrák korai diagnosztizálására egy olyan informatikai rendszert, amely képes lesz az alacsony dózisú CT-felvételek automatikus kiértékelésére és leletezésére is.

adatok Kásler Miklós betegek egészségügy
Kapcsolódó cikkek