BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmeccses eltiltás és pénzbüntetés Pochettinónak

„Helytelen magatartása” miatt 10 ezer fontos (3,6 millió forint) pénzbüntetést kapott a Premier League-ben Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki ezen kívül nem ülhet le a kispadra a csapat következő két bajnoki mérkőzésén.

A 47 éves argentin tréner a Burnley vendégeként elszenvedett 2-1-es vereség után került összetűzésbe Mike Dean játékvezetővel, és az angol szövetség (FA) szerdai közleménye szerint „az általa használt kifejezésekkel és a viselkedésével a pályán és azon kívül is helytelen magatartást tanúsított”.

Pochettino nem fellebbezett a döntés ellen.

Mauricio Pochettino

A két mérkőzésre szóló eltiltás azt jelenti, hogy az edző nem ül majd a kispadon szombaton a Southampton otthonában, illetve március 31-én,

a Liverpool stadionjában sorra kerülő Premier League-találkozókon.

A Tottenham 29 forduló után a harmadik helyen áll a bajnokságban, hátránya 10 pont a címvédő és listavezető Manchester Cityvel szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.