Közélet

Kim Dzsong Un húga és limuzinja már Vlagyivosztokban van

Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról.

Kim Dzsong Un húga és limuzinja már Vlagyivosztokban van, ahol az észak-koreai vezető csütörtökön találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült kedden az orosz sajtó.

Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója a nap folyamán hivatalosan is bejelentette, hogy

Putyin és Kim találkozóját csütörtökön a Vlagyivosztokban tartják majd meg. Ez lesz az első hivatalos személyes kapcsolatfelvétele.

Usakov a találkozó időpontja és helyszíne körüli eddigi titkolózást Phenjan kérésével indokolta. A tisztségviselő, aki kulcsfontosságúnak minősítette Kim vizitjét, azt mondta, a tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget „nukleáris problémájának” békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása szempontjából.

Kim Dzsong Un korábbi csúcstalálkozóin is a limuzinjában utazott
Fotó: AFP

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban

stabilizálódott a helyzet Észak-Korea körül, ami sokban annak köszönhető, hogy Phenjan lemondott a nukleáris és rakétakísérletekről, valamint bezárta nukleáris kísérleti telepét, aminek nyomán megindult kapcsolatainak normalizálása Szöullal és Washingtonnal.

Megjegyezte: noha a Hanoiban februárban megtartott második amerikai-észak-koreai csúcs nem hozott látható eredményt, a felek továbbra is a párbeszéd folytatása iránti készségüket és az abban való érdekeltségüket hangoztatják.

Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról. Rendszerének a Szovjetunió általi elismerését követően Kim Ir Szen – a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja – első külföldi útja Moszkvába vezetett.

Kim Dzsong Un Vlagyimir Putyin Vlagyivosztok
Kapcsolódó cikkek