BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs egyezség pálinka-ügyben

Továbbra sincs egyezség az otthoni pálinkafőzés adómentességéről, noha azzal a tagállamok többsége egyetért – mondta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli tanácskozását (Ecofin) követően.

A Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleménye szerint Magyarország az egyeztetésen támogatta azt a javaslatot, amely adómentességet biztosít a még el nem döntött éves küszöbértékig mind az otthoni, mind a bérfőzdei előállításra.

Az előterjesztést azonban néhány tagállam nem támogatta, így egyelőre ez a szabály nem alkalmazható

– írták. A közleményben a Varga Mihály felidézte, hogy a kormány 2010-ben tette adómentessé a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított miatta. Magyarország 2015-ben nagyon kedvezményes szabályokat harcolt ki, jelenleg minimális közteher megfizetése mellett lehet otthon pálinkát főzni – tette hozzá.

Fotó: Shutterstock

Varga Mihály elmondta azt is, hogy a tagállamok szakminiszterei a végleges áfa-rendszerre vonatkozó tárgyalások felgyorsításáról is egyeztettek. Az EU-n belüli kereskedelmi szabályok rendszerszintű csalásra adnak lehetőséget, az Európai Bizottság által felvázolt javaslat azonban nem alkalmas ezek kiküszöbölésére, ráadásul a közösségi exportban tevékenykedő vállalkozások adminisztratív és pénzügyi terheit is jelentősen megnövelné.

Ezen túlmenően az adott tagállamot megillető áfa-bevételek egy részének beszedését más uniós ország adóhatóságának feladatává tenné, így az országok kiszolgáltatottá válhatnak egymás irányába

– hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.