BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wimbledonban térhet vissza Sir Andy

A csípőműtétje után lábadozó Andy Murray a wimbledoni tenisztorna párosversenyében szeretne visszatérni.

Az egyesben korábban világelső, kétszeres wimbledoni bajnok játékos kedden egy napilapban azt mondta: „nagyon csekély” az esély arra, hogy az egyéni szerepéléshez megfelelő erőnléti állapotba kerüljön, ám a párosban való indulása „lehetséges”.

Murray januárban, az ausztrál nyílt teniszbajnokság előtt úgy fogalmazott, folyamatos fájdalmai miatt visszavonul. A hónap végén aztán másodszor is kés alá feküdt a csípőjével, amivel előtte közel két évig bajlódott, és amelyet egy évvel korábban is megműttetett. Márciusban a 32 éves játékos már bizakodóbb volt, és az év második felére tervezte visszatérését.

Fotó: AFP

Április elején Instagram-oldalán posztolt arról, hogy ismét a pályán van és immáron fájdalom nélkül teniszezik.

Ha továbbra is minden ilyen jól alakul, meg fogok próbálkozni egyesben is a visszatéréssel, aztán majd meglátjuk, mi történik

– jelentette ki a brit versenyző.

Murraynek június 18-ig van lehetősége szabadkártyát kérni a wimbledoni teniszbajnokságra, amelyet idén július 1. és 14. között rendeznek.

A nyugdíjas Andy Murray is gazdag lesz

Már most több lábon áll a visszavonulni készülő teniszező: luxushotelt üzemeltet, startupokba fektetett, és új szponzorokból sincsen hiány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.