Egy új magyarországi felmérés szerint az internethasználók mintegy háromnegyede rendszeresen játszik, az ezzel eltöltött idő alkalmanként közel másfél órát tesz ki, míg a szenvedélyes gamerek ennél akár egy órával is többet játszanak. Ez utóbbi épp fele annak az időnek, amit egy átlagos magyar egy átlagos napon tévénézésre szán – olvasható az LG Electronics (LG) reprezentatív kutatásában.
A vizsgálat eredményei szerint
Sokat játszanak a 15-24 évesek is, esetükben az egy alkalomra jutó idő közelíti a 130 percet, illetve általánosságban elmondható, hogy minél fiatalabb valaki, annál nagyobb eséllyel lesz gyakori gamer.
A core gamerek nem egészen két és fél órája, illetve a fiatalok bő két órája nem kevés, azonban még mindig messze elmarad a honfitársaink által televíziózással töltött időtől. A magyarok 84 százaléka ugyanis naponta néz televíziót hagyományos tévékészüléken vagy interneten, a teljes népesség pedig minden egyes nap átlagosan 4 óra 53 percet töltött a tévékészülékek előtt.
A válaszadókat arról is megkérdezték, milyen napokon és napszakokban játszanak. Az általános vélekedéssel ellentétben a játékosok körében nem a hétvége a leginkább preferált időpont, hiszen internethasználók körülbelül egyforma arányban választanak hétvégi és hétközi időpontot. Igazán tipikus játékidőszaknak a hétköznap este számít — a válaszadók közel egyharmada (29 százalék) ekkor ül gép elé.
A core gamerek viszont inkább hétvégén (58 százalék), mint hétköznap (42 százalék) játszanak, de relatíve körükben is a hétköznap este számít a legnépszerűbb időszaknak (28 százalék), amit a hétvége délután követ (25 százalék).
A felmérés vizsgálta a legkedveltebb játéktípusokat is. Az válaszok alapján itthon a logikai és ügyességi játékok a legnépszerűbbek. A fiatalabbak számára azonban az akció, sport/autó és kaland tematikájú kihívások a legvonzóbbak, a core gamerek döntő része pedig az akció játékokat keresi.