Varsó szerint „mérföldkő” az amerikai-lengyel védelmi együttműködés
A lengyel elnök washingtoni látogatásán aláírt dokumentum értelmében ezer katonával növelik a Lengyelországba 2017-ben rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulatok létszámát.
Emellett amerikai hadosztály-parancsnokságot létesítenek az országban, valamint MQ-9 típusú, felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepítenek oda.
Ez a védelmi együttműködés „erőteljesen a (közép-európai) térséghez kötődik” – emelte ki az elnöki kabinetfőnök és külügyi államtitkár a PAP hírügynökségnek nyilatkozva. Lengyelország olyan államként lép fel, amely „azt akarja, hogy a lengyel-amerikai kapcsolatok jó hatással legyenek az egész régióra” – fogalmazott.
A várható moszkvai reakcióra vonatkozó kérdésre Szczerski úgy válaszolt: nem számít negatív visszhangra „annak kapcsán, hogy Lengyelország növeli biztonságát”.
Támadó képességeket nem fejlesztünk, és országunk, valamint egész térségünk biztonságát növelő lépéseken kívül egyebet nem tervezünk
– húzta alá.

A megnövelt amerikai jelenlét költségeit illetően Szczerski természetesnek találta, hogy Lengyelország állja az ehhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések, köztük az épületek, a katonai létesítmények költségeit.
A szerdán aláírt nyilatkozat szerint Lengyelország fedezi teljes egészében a szükséges infrastruktúra kiépítését. Andrzej Duda korábban 2 milliárd dollárt említett ebben az összefüggésben.
Szczerski aláhúzta:
minkét fél a maga költségeit vállalja, a Lengyelországba „állandóra telepítendő amerikai katonai felszerelés értéke jelentősen meghaladja” a Varsó által fedezendő beruházásokat.
Duda szerdán kezdődött hatnapos amerikai látogatása kapcsán a kabinetfőnök kiemelte az energiabiztonsági együttműködéshez kapcsolódó, a szintén szerdán aláírt lengyel-amerikai egyezményeket. Az egyik szerint 2023-tól kezdve évi 1 milliárdról 2,5 milliárd tonnára növelik az amerikai cseppfolyósított gáz lengyelországi exportját.
A másik dokumentum – az atomenergia békés kihasználásáról szóló együttműködési nyilatkozat – kapcsán a lengyel energiaügyi miniszter, Krzysztof Tchórzewski szerdán elmondta:
Varsó partnert keres egy 20 éven belül létesítendő, 6-9 blokkból álló atomerőmű megépítéséhez, s a lehetséges partnerek közül a legnagyobb érdeklődést az Egyesült Államok mutatja.


