Közélet

A Hezbollah szerint Washington taktikázik

Az Egyesült Államok közvetítők segítségével keresi a kommunikáció lehetőségét a Hezbollah libanoni síita szervezettel, miközben büntetőintézkedésekkel sújtja annak tisztségviselőit – állította Haszan Naszrallah sejk, az Irán támogatta mozgalom vezetője egy pénteki interjúban.

A Hezbollah vezetője szerint Washington próbál velük kommunikálni.

Ez az amerikai gyakorlatiasság

– mondta a sejk a Hezbollah tévéjének, az al-Manarnak, de részletekkel nem támasztotta alá állítását.

Washington a héten vezetett be szankciókat három újabb Hezbollah-tisztségviselő ellen. Az Egyesült Államok az általa 1997-ben terrorszervezetnek nyilvánított mozgalomnak, illetve a hozzá kapcsolódó szervezeteknek már 50 tisztségviselőjét tette feketelistára az utóbbi két évben, ami utazási korlátozást és vagyonbefagyasztást jelent. Azonban most fordult elő először, hogy a korlátozásokkal sújtott személyek között van olyan, aki a fegyveres mozgalom libanoni parlamenti képviselője: a háromból kettő, a harmadik egy biztonsági tisztségviselő. A síita szervezet a bejrúti kormánykoalíciónak is tagja.

Naszrallah – mint mondta – „megtiszteltetésnek” veszi az amerikai szankciókat, amelyek szerinte részei a mozgalma és szövetségesei elleni folyamatos harcnak. „Ami új, az az, hogy ezúttal a libanoni államot is támadás érte, és ezt a bejrúti kormány nem hagyhatja figyelmen kívül” – jelentette ki.

Szaad al-Hariri libanoni miniszterelnök szerdán úgy reagált az amerikai bejelentésre, hogy a szankcionálásban új irányt vett Washington, de ez nem befolyásolja a kormány munkáját.

Fotó: AFP PHOTO / AHMAD AL-RUBAYE

Naszrallah arról is beszélt az interjúban, hogy miután a szíriai harcok intenzitása jelentősen alábbhagyott, a Hezbollah csökkentette a szíriai kormányhadsereg oldalán a szomszédos országban harcoló fegyvereseinek számát.

A Hezbollah jelentős szerepet játszott a háborúban és abban, hogy mostanra Bassár el-Aszad szíriai elnök ismét ellenőrzése alatt tarthatja az ország nagy részét.

Szíriának nincs olyan része, ahol ne lennénk jelen, de már nincs szükség a korábbi létszámra

– mondta a sejk. Hozzátette, hogy ha a helyzet úgy alakulna, gyorsan vissza tudnák vezényelni fegyvereseiket a már ismert harcterekre.

Naszrallah kitért az Egyesült Államok és Irán közötti feszültségre is. Azt állította, hogy ha a kettő között konfliktus törne ki, akkor Izrael nem volna semleges Teherán szemében.

Iránnak megvan a képessége arra, hogy kegyetlenül lebombázza Izraelt. Ha majd az amerikaiak rájönnek, hogy egy ilyen háborúban megsemmisülne Izrael, akkor meg fogják változtatni a hozzáállásukat. Nekünk itt kollektív felelősségünk a térségben, hogy megakadályozzuk az Irán elleni amerikai háborút

Szerinte Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek sem érdeke, hogy kitörjön egy ilyen konfliktus.

Washington Izrael USA Hezbollah SZANKCIÓ Libanon
Kapcsolódó cikkek