Közélet

Idegméreggel fertőzött csomag érkezett a Facebookhoz

Szarinnal fertőzött csomag miatt rövid időre kiürítették a Facebook kaliforniai központjának postázóit hétfőn.

A kaliforniai Menlo Park városkában lévő Facebook-központ postázójába gyanús csomag érkezett, és miután a tűzoltóságtól kihívott szakemberek megvizsgálták, kiderült, hogy veszélyes idegméreggel, szarinnal fertőzött.

A postázók négy helyiségét – amelyek a Facebook-központtól különálló épületben kaptak helyet – rövid időre kiürítették, lezárták, és megvizsgálták azokat, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a csomaggal. „Közülük egyelőre senkinek nincsenek mérgezési tünetei”

– nyilatkozott az újságíróknak Jon Johnson, a helyi tűzoltóság vezetője.

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda nyomozói és Menlo Park városának tűzoltói a Facebook kaliforniai központja előtt
MTI/EPA/John G. Mabanglo

A Facebook vezetői azonnal értesítették a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), amely megindította a vizsgálatot.

A vegyi fegyverként alkalmazott szarin színtelen, szagtalan gáz, amely halált is okozhat. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint azonban kisebb mértékű fertőzésből károsodás nélkül felépülnek a betegek.

idegméreg USA Facebook
Kapcsolódó cikkek