Közélet

Jack Ma és a telekom a leggyorsabb

A szuper-gazdagok közül egyeseknek néhány hónap, másoknak évtizedek kellettek az első dollármillió megszerzéséhez.

A legtehetősebb dollármilliár­do­­soknak is időbe telt megszerezniük életük első egymillióját – keddi árfolyamon számolva körülbelül 286 millió forintnyi dollárt –, azonban voltak, akiknek ez már néhány hónap alatt összejött. A világ száz leggazdagabb emberének összvagyona meghaladja a 2700 milliárd dollárt – írja a Visual Capitalist.

Az elmúlt néhány évben a dollármilliárdosok köre nagyot bővült:

öt évvel ezelőtt, 2014-ben még mindössze 1645 milliárdossal számolt a Forbes, ma már 2153 ember mondhatja magát tagnak ebben a klubban.

A növekedés 2019-ig töretlen volt, de idén több mint ötven milliárdossal kevesebbet tart nyilván az amerikai magazin, mint egy évvel ezelőtt, és a tehetős emberek összvagyona is csökkent körülbelül 400 milliárd dollárral – a 2014-es 6400 milliárdos összvagyon 2019-re mindenesetre 8700 milliárdra duzzadt.

Fotó: Shutterstock

A milliárdosok átlagosan 36 évesek voltak, amikorra összejött nekik az első dollármilliójuk, és általában 27 évesen láttak neki az eszeveszett pénzgyűjtésnek – a kezdeti időpontot a felmérés például egy zseniális ötlethez, új munkahelyi pozícióhoz, egy vállalat alapításához, jelentős befektetéshez vagy családi örökséghez köti.

A leggyorsabban a telekommunikációs ágazatban válik milliomossá az ember: átlagosan három év kellett ahhoz, hogy majdnem 300 millió forintnyi dollárt szedjenek össze azok a milliárdosok, akik ebben az ágazatban tevékenykednek. Ezt sorban a technológia (4,8 év) és a bányászat (5,2 év) követte, a leglassabban az építőiparban (15 év) és a gyártásban (16,3) lehet milliomossá válni.

A világ leggazdagabb emberének, Jeff Bezosnak három év alatt (30 és 33 éves kora között) jött össze az első milliója. Az Amazon 55 éves alapítójának vagyonát 131 milliárd dollárra teszi a Forbes. A korábbi listavezető, Bill Gates hat év alatt, 26 éves korára lett milliomos; a Microsoft társalapítójának vagyonát 96,5 milliárd dollárra teszik. Warren Buffett 30 éves korára lett milliomos, a 82,5 milliárd dollárt birtokló befektetőnek hat évre volt ehhez szüksége. A Facebook alapítója, a még mindig csak 34 éves Mark Zuckerberg 62,3 milliárdos vagyonának legelső millióját mindössze két év alatt szedte össze 22 éves korára. Larry Page-nek és Sergey Brinnek (Google) ehhez csak egy évre volt szüksége, azonban

még náluk is gyorsabb volt Jack Ma (Alibaba), akinek néhány hónap alatt megvolt az első milliója.

Jack Ma
Fotó: AFP

Az önerőből milliárdossá váló gazdagok között a leglassabban Francois Pinault-nak jött ez össze: a családjához köthető Gucci, Saint Laurent és más luxuscikkekben utazó 82 éves üzletembernek 25 évébe került az első egymillió.

szupergazdagok toplista milliárdosok Jack Ma
Kapcsolódó cikkek