Közélet

A formatervezők már köztünk járnak

Pénteken startol a Design Hét Budapest, ennek kapcsán beszélt a dizájn szerepéről és a magyar dizájn gazdaságélénkítő erejéről Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke a Világgazdaságnak.

A Magyar Formatervezési Tanács gondozza a Magyar Formatervezési Díjat. Milyen szempontrendszer alapján ítélik oda?

Ez egy régi, negyvenéves múltra visszatekintő, de folyamatosan megújuló elismerés, és most már hosszú ideje a Design Hét visszatérő, kiemelt eseménye. Mindennel lehet pályázni, ami a formakultúrához kapcsolódik, az ipari dizájntól a művészeti tárgyakig. Sokféle szempontot nézünk, a forma és funkció egységétől a kivitelezés minőségén át a környezettudatosság és fenntarthatóság szempontjáig. Az ötletesség és az eredetiség annyira természetes, hogy már szinte említeni sem kell. Emellett létrehoztunk egy másik elismerést is, amelyet ugyanilyen fontosnak tartunk, ez a Design Management Díj. Erre azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek azon dolgoznak, hogy innovációra és kreativitásra épülő hozzáállással sikerre vigyék vállalkozásukat, és hogy ez a szemlélet minél több gazdasági területen elterjedjen. A 21. század, amelyben élünk, egyre határozottabban szól a dizájn fontosságáról, ezt lépten-nyomon tapasztalhatjuk. Szeretnénk felhívni a figyelmet a vizuális kommunikáció fontosságára, a vizuális minőség erejére.

Illusztráció / Fotó: Shutterstock

Egyre több szó esik a dizájn gazdaságélénkítő szerepéről is. Hogyan befolyásolja a vásárlási szokásokat a dizájn?

Az értékláncokkal kezdeném, hiszen az alapanyag és a végtermék vagy a szolgáltatás között nagyon sok minden történik. A kereslet-kínálat alakulásában a legnagyobb szerepe a fogyasztói szokások változásának van, ezeket nemcsak megismerni, hanem befolyásolni is szeretnék a piaci szereplők. A fogyasztói szokások alakításának legfontosabb eszköze pedig mostanság az okos dizájnmegoldások alkalmazása lett.

Fotó: Benyuska Péter Levente

A jó dizájn azt fejezi ki, hogy a termék vagy a szolgáltatás, amelyet megvásárolok, az életemet gazdagító, szebbé és tartalmasabbá tevő élményhez juttat, megkönnyíti a mindennapokat. A fogyasztói szokások középpontjába az élményalapú fogyasztás került. Sőt – gyakran a sharing economynak köszönhetően – a közösen átélt élmény fontosabbá vált, mint a birtoklás. De ahhoz, hogy a megosztásban rejlő erőt értelmezni tudjuk, bele kell csempészni a dizájnba valami olyasmit, amitől vonzóvá, ha úgy tetszik, szexivé válik.

És mi lehet ez a hozzáadott pluszelem?

Minden ágazatban más és más, erre nem lehet egységes választ adni. De az biztos, hogy tudatosan át kell gondolni, mit kommunikál az adott termék, mit sugall a színe, miről árulkodik a formája. Ha konkrét példákat mondok, mint a Tesla, az Apple vagy az Adidas, mindenki érti, mire gondolok, és milyen az, amikor a dizájn brandépítő elemmé válik. A formatervezők részei a mindennapjainknak, a megfelelő dizájn hihetetlen gazdasági értéket képvisel. A kreatívipar egyre erőteljesebben zárkózik fel a vezető iparágak mögé, Magyarországon is arányosan egyre nagyobb százalékát képviseli a GDP-nek.

A teljes interjút a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Design Hét Budapest interjú Pomázi Gyula
Kapcsolódó cikkek