Közélet

Drága lett a számla a mentőhelikopterrel taxizó spanyoloknak

Két spanyol hegymászóhoz négyszer kellett mentőhelikoptert hívni, a pár túrája így jelentősen megdrágult.

Egy spanyol pár az olasz Dolomitok jellegzetes hármas ormára, a Tre Cime di Lavaredóra akart felmászni, közben négyszer szálltak ki helikopterrel a mentésükre – írták a Facebookon a helyi hegyi mentők.

A négy mentés számlája mintegy 7500 euróra (2,48 millió forint) rúghat

– mondta Walter Milian, az olasz alpesi hegyi és barlangi mentőszolgálat (CNSAS) munkatársa.

A 45 éves férfihez és 36 éves párjához már a múlt héten is ki kellett szállniuk, akkor más hegymászókkal együtt éjjeli sötétben találtak rájuk, a túrázóknál se lámpák, se hegymászó kötelek nem voltak.

Fotó: Biosphoto / Jean-Philippe Delobelle

Ezután augusztus 31. és szeptember 2. között a férfi aggódó szüleinek kérésére még háromszor kellett értük menni a szinte függőleges sziklafalhoz, a barcelonai pár kétszer is visszautasította a segítséget, mert egyedül akartak továbbmászni.

Utoljára 2750 méteres magasságban akadtak el, ekkor már attól féltek, hogy a kedvezőtlen időjárási kilátások miatt nem jutnak le maguktól. Hétfő reggel szállították őket egy menedékházba.

Giovanni Cipollotti, a CNSAS helyi vezetője elmondta, hogy négy különálló mentőakció szervezése egyazon csoportnak „abszolút rekord”.

Arra is emlékeztetett, hogy csak az orvosi ellátást igénylők számára ingyenes a mentés.

hegymászók Dolomitok Olaszország Tirol mentőhelikopter
Kapcsolódó cikkek