Közélet

A kínai webáruházak már nem árulhatnak elektromos cigarettát

A kínai dohányfelügyelet felkérte az országban működő webáruházakat, hogy távolítsák el kínálatukból az elektromos cigarettákat, hogy ezzel óvja a fiatalokat az egészségkárosító terméktől.

A felügyelet internetes oldalán pénteken megjelent felhívás szerint a termék gyártóinak és viszonteladóinak egyaránt fel kell függeszteniük az e-cigaretták forgalmazását webhelyeiken, a nagyobb online vásárlást kínáló platformoknak pedig szintén le kell zárniuk az e-cigarettát kínáló felületeik működését, valamint be kell szüntetniük az árucikk reklámozását is.

Az intézkedést egyrészt azzal indokolják, hogy

  • a magas egészségi kockázattal járó terméket az interneten kiskorúak is könnyedén beszerezhetik maguknak, másrészt pedig azzal, hogy
  • az e-cigaretták minőségi kontrollja viszonylag alacsony szintű, ezért sok esetben nem zárható ki a hibás termékek okozta biztonsági kockázat sem.
  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2015-ben közölt adatai szerint

    Kína a világ legnagyobb dohánytermék-előállítója és -fogyasztója is egyben. A távol-keleti országban mintegy 300 millióan dohányoznak.

    Fotó: Yuan Shuiling / Imaginechina / AFP

    Az e-cigaretták gyártására létrejött kínai startupok jogilag szürke zónában folytatják tevékenységüket a hazai piacon, ugyanis jelenleg nincsen egységes, a teljes országra kiterjedő törvényi keret a termék biztonságos előállítására és forgalmazására vonatkozóan.

    elektromos cigaretta Kína kereskedelem dohányzás
    Kapcsolódó cikkek