BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Európa Tanács megsüvegelte Magyarországot

Újabb előrehaladást ért el Magyarország a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem terén – olvasható a strasbourgi székhelyű Európa Tanács e témával foglalkozó szakértői bizottságának pénteken kiadott időszakos országjelentésében.

A Moneyval elemzése szerint Magyarország javított teljesítményén az úgynevezett pénzügyi akciócsoport (FATF) egyik fontos ajánlása terén, amely a pénzmosásról és terrorizmus finanszírozásról szóló adatok és statisztikák gyűjtését és feldolgozását célozza. A szervezet legutóbbi, tavaly februárban kiadott jelentése szerint Magyarország ebben az ajánlási pontban csak „részben bizonyult megfelelőnek”, a mostani jelentés azonban már „nagyrészt megfelelőnek” ítélte a magyar erőfeszítéseket.

A Moneyval ezzel együtt úgy döntött, hogy

Magyarország továbbra is az úgynevezett fokozott nyomonkövetési eljárás alatt marad, amellyel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen tett magyar intézkedések hatékonyságát és az ajánlásoknak való megfelelését ellenőrzik.

Magyarország a 40 FATF-ajánlás közül 6-nak továbbra is „megfelel”, további 28 ajánlásnak „nagyrészt megfelel”, illetve másik 6 ajánlásnak csak „részben felel meg”.

Illusztráció – Fotó: Shutterstock

Az Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága a tanácshoz tartozó tagországok ezen a területen működtetett szabályrendszerét, jogalkotását, gyakorlatát, intézkedéseit vizsgálja, értékeli, valamint elősegíti ezen intézkedések fejlesztését, harmonizálását. Maga az Európa Tanács a jogállamiság intézményét, illetve az alapvető szabadság- és emberi jogokat hivatott védeni. Jelenleg 47 tagja van, Magyarország 1990-ben csatlakozott hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.