Közélet

Élénkítheti a fogyasztást a húsok jelölése

Január 15-én lép hatályba a sertéstőkehúsok származásának jelölését előíró rendelet. A húsiparosok abban bíznak, hogy ezáltal növekszik a hazai termékek fogyasztása, a baromfipiacon pedig remélik, hogy hamarosan a szárnyasokra is vonatkozik majd a szabályozás.

Szerdától hatályos az agrárminiszter tavaly novemberben megjelent rendelete, amely előírja, hogy a nem előrecsomagolt friss vagy hűtött sertéshús (a darált hús és a nyesedék kivételével) végső fogyasztónak történő értékesítésekor a származási országot jól láthatóan jelölni kell az eladás helyén. A rendelet szerint a 200 négyzetméteresnél nagyobb alapterületű üzletekben a származási ország zászlaját is fel kell tüntetni.

Az előrecsomagolt húsoknál már előírás az eredet feltüntetése, a fogyasztók pontos tájékoztatását pedig elősegíti, hogy ezentúl a friss tőkehúsok polcain is jelzik a származást

– mondta a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A vásárlóknak ugyanis van egy prekoncepciójuk, amely szerint amit friss tőkehúsként vásárolnak, az biztosan magyar. Az előrecsomagolt húsok esetében az tapasztalható, hogy egyre több magyar termék jelenik meg a kiskereskedelmi láncok polcain – jelezte Éder Tamás.

Ez részben fakadhat a jelölésből, de abból is, hogy a magyar szereplők, ha későn is, de ráébredtek, hogy ebben a piaci szegmensben is fejleszteniük kell. Amit meg is tettek, és beállították azokat a csomagolókat, amelyek megfelelő minőségben és viszonylag nagy mennyiségben képesek a kiskereskedelmi láncokat ellátni. Ettől függetlenül a mai napig találhatók a hazai kínálatban külföldről származó csomagolt húsok is.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja!

húsexport húsimport Éder Tamás sertéshús Csorbai Attila baromfihús
Kapcsolódó cikkek