Tavaly év végén mutatták be az Itt van Amerika – Az amerikai politika hatása Magyarországon című kötetet, amelynek megírásán több elemző és amerikai-szakértő is rész vett. Mi adta ennek az apropóját?
Az elmúlt harminc évben magyar közélet és társadalom egyre inkább amerikanizálódott, a könyv szerkesztői Böcskei Balázs és Sebők Miklós arra vállalkoztak, hogy
ismeretterjesztő iratokon keresztül megvilágítják az amerikai politika, kultúra, gazdaság és kampánytechnológiák hatását Magyarországon.
A korábbi időszakokban az Amerikáról szóló diskurzusok inkább a politikusok körében zajlott vagy kifejezetten az ilyen jellegű iratok, viták főleg a tudományos közegben maradtak. Érdemesnek tartom azt is elmondani, hogy
talán nincsen még egy olyan közép-európai ország, amely számára az angolszász-világ ennyire referenciaértékű lenne.
Akár Kossuth Lajosig visszavezetve, vagy említhetnénk Bölöni Farkas Sándor írót is, aki az 1830-as években beutazta Amerikát, és megírta az ottani tapasztalatait. Sőt, nincs még egy ország, ahol ennyi Shakespeare-fordítás született volna. Tehát az angolszász világ és Amerika hatása mindvégig tetten érhető volt, természetesen azt az időszakot leszámítva, amikor Magyarország a szovjet blokkhoz kényszerült.
Később, a rendszerváltozást követően az amerikai filmek, szappanoperák adtak még egy löketett az amerikai kultúra iránti érdeklődésnek, a kétezres évektől kezdve például megjelentek az amerikai, meg a brit típusú politikai agytrösztök is.
Mi az oka az angolszász és amerikai világ iránti vonzódásnak?
Ebben benne volt egyrészt a magyar alkotmányos fejlődés is, mert hazánkban példaállamként tekintettek Nagy-Britanniára. A 19 században a magyar politikai elit számára rokonszenves volt a föderalizmus eszméje amiatt, hogy párhuzamba lehetett állítani a megyék szabadságával, és ahogyan Angliában a király hatalma korlátozott volt, úgy egy hasonló hatalomgyakorlás rokonszenvesebb volt a hazai nemességnek. A rendszerváltás időszakában a közép-európai országok – a román-francia kapcsolatot vagy a szláv országok és Oroszország viszonylatát leszámítva – az egyedüli szuperhatalomként maradt Egyesült Államok felé tekintett. A nyugati kultúrát az USA-val lehetett azonosítani, erre több kifejezés is van, mint
a mcdonaldizáció vagy a coca-kolonizáció is jól kifejezi, hogy a nyugati életérzést főleg az amerikai márkákkal és életmóddal azonosították és ez a mi térségünk fogyasztási szokásaira is egyértelmű hatással volt.
Fotó: Fortepan
A kötetben az amerikai filmekben megjelenő ideológiákról is írt. Ön szerint érdemes a filmeket ilyen szemüvegen keresztül is nézni?
A Méltányosság Politikaelemző Központban (MPK) fut egy sorozat, amely a filmeket kifejezetten politikai és társadalmi vonatkozásában vizsgálja. Tudni kell azt is, hogy kolléganőmmel, Lakatos Júliával ketten képviseltük az MPK-t a könyvben: míg én a filmes reprezentációt vettem górcső alá, addig Lakatos Júlia a magyar jobboldalra gyakorolt amerikai politikai hatást vizsgálta. Elemzésemben az amerikai játékfilmekben ábrázolt elnök-karakterekről és az ideológiák megjelenéséről írtam. Megállapítható, hogy
az USA társadalmi és eszmetörténeti fejlődésében vannak bizonyos értékek, amik visszatükröződnek a filmeken, például: a szabadság értékét, amely magába foglalja az önérvényesítés, a központi hatalomtól való függetlenség és a jogegyenlőség jelentőségét is.
Nyilvánvalóan a liberalizmus is, mint ideológia mélyen gyökeredzik az amerikai társdalomban, hiszen az amerikai történelemből hiányzik a feudalizmus, a rendiség története. Gyakorlatilag az ismeretlen vadonból, a semmiből kellett felépíteni a civilizációt.
Amikor kitért az amerikai elnökök ábrázolására, akkor nem jutott eszébe, hogy miért nem születnek filmek magyar politikusokról?
Határozottan az a véleményem, hogy Magyarországon mindig is érzékeny téma volt kormányfőket vagy államfőket ábrázolni.
A magyar köztársasági elnökből eleve kevés volt, legtöbbjük kényszerpályán mozgott; a kormányfők egy része szintén kényszerpályát járt be, de alapvetően van egy tartózkodás attól, hogy valós közjogi méltóságokat megjelenítsenek. Ne felejtsük el azt sem, hogy az Egyesült Államok kisebb-nagyobb zökkenőkkel bár, de mindig is a demokrácia irányába fejlődő köztársaság volt, Magyarországon finoman szólva ez a fejlődés jóval hektikusabb volt. Az USA-ban hozzászoktak ahhoz, hogy aktuális politikai kérdések is megjelennek a filmvásznon. Magyarországon
a rendszerváltozás óta az utóbbi években viszont elkészültek olyan alkotások is, amelyek nem feltétlenül a politikáról, hanem társadalmunkról is szólnak: előítéletekről, generációs problémákról, vidék–város ellentétről, de szerintem még mindig nem annyira bátrak a hazai alkotók.
Káel Csaba filmügyi kormánybiztos egy interjúban arra a kérdésre, hogy lehetne-e akár a magyar kormányról vagy Orbán Viktorról filmet készíteni, úgy válaszolt: „Persze, miért ne lehetne ilyen filmet csinálni?” Ön szerint?
Azt gondolom, hogy ez egy jó felvetés:
nagyon sok olyan filmet ismerhetünk például az amerikai vagy az angol filmgyártás világából is, amelyben élő szereplők egykori életútját bemutatták játékfilmben.
Szerintem mindenféleképpen elkészül majd egy ilyen film, de az időmúlása sokat segít az objektív megítélésnek. Egyébként nemcsak politikusokról kellene filmet csinálni. Például sokat pedzegetik, hogy van egy generáció, amely gyerekként élte meg a rendszerváltozást és ma már felnőttek, de az őket érintő dilemmák, problémák nem igazán jelentek meg a filmvásznon.
Fotó: MPK
Ez a kérdés felmerült Andy Vajna kormánybiztosi idején is olyan formában, hogy mely történelmi időszakokat kellene megfilmesíteni. Ez sok vitát gerjesztett az alkotók és a koncepciók miatt is: a Hunyadi-film például ezek miatt akadt meg. Ön szerint milyen történelmi események kívánkoznának a filmvászonra?
A magyar történelem nagyon gazdag, lenne téma bőven: ugye mindig az anyagi forrásokra szoktak hivatkozni, de azt látjuk, hogy Lengyelországban vagy más környező országokban is készülnek kosztümös filmek. Személyesen támogatom a Hunyadi-filmet, főleg azért, mert
Hunyadi János egy olyan történelmi személy, akit a térségünkben már mindenki elfogad, így még egy koprodukcióként is megállná a helyét.
A kosztümös filmekre visszatérve például szerintem az egyik kereskedelmi csatorna jól ráérzett egy napi kosztümös sorozat hiányára, ami természetesen nem történelmi sorozat, hanem egy fiktív történet elmesélése, de ha valaki a sorozat hatására megszereti a történelmet vagy az adott korszakot, akkor már megérte.
De konkrétan milyen korszakokat kellene itthon megfilmesíteni?
A Hunyadiak vagy a Jagellók korszakát érdemes lenne, mert például az utóbbinál zárkózott fel igazán a magyar királyság Nyugat-Európához mind kulturálisan, mind gazdaságilag. A reformkorról lehetne még készíteni, bár erről az időszakról bőven vannak alkotások, de életrajzfilmekkel még lehetne bővíteni a palettát – például Kossuth Lajossal vagy Wesselényi Miklóssal.
Viszont a huszadik század sajnos nem lett kibeszélve, például a Horthy-korszak politika történetét is be kellene mutatni és a rendszerváltást is egyértelműen.
Ha történelmi ábrázolásról beszélünk – ahogy az amerikai filmeknél már felmerült –, akkor politikai és ideológiai tartalmak is megjelenhetnek az alkotásokban. Ezek szerint a politikának van dolga a kultúrában?
A kultúrpolitika több dolgot is jelenthet: például, hogy milyen filmek mutassák be a magyar múltat, jelent és jövőt, meg jelentheti azt is, hogy aktuális üzenetek jelenjenek meg az alkotásokban. Az utóbbiban nem hiszek, mert irányítva csak gyenge produktumok születhetnek. Abban viszont hiszek, hogy
legyen vita arról, hogy milyen filmek szülessenek meg – például arról –, hogy milyen volt a Horthy-korszak, a szocializmus vagy rendszerváltás, és ezeket a filmeket hogyan lehetne a jövő generációinak fogyasztható módon bemutatni.
Fontosak lennének a hangsúly-eltolódások is: ugyanazt a témát be lehet mutatni több szemszögből, több sorson keresztül is, ezek segítenék a megértést.
Címlapkép: AFP
