Közélet

Több mint duplájára nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya

Az Emmi szerint a kórházban tartózkodást érdemes kiváltani az egynapos sebészeti ellátásra, melyre szakmai oldalról is megfelelő a kapacitás.

Az átgondolt szakmapolitikai és finanszírozási intézkedések eredményeképpen az egynaposként elvégezhető beavatkozások aránya a 2010-2019 időszakban több mint duplájára, a 38,3 százalékos arányról 80 százalékra nőtt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A kormány 8 milliárd forintos szakmai, infrastrukturális és eszközfejlesztéseinek eredményeképpen a fekvőbeteg-ellátási forma helyett, zökkenőmentesen alkalmazzák az egynapos sebészeti ellátást

– írják a közleményben.

Ez a kórházak számára lehetővé teszi, hogy minél több beteget tudjanak fogadni és műtét után a lábadozókra is jó hatással van, ha a végső gyógyulásig az otthonukban, szeretteik körében tartózkodhatnak. A beteg részére jelentős előny továbbá a gyógyulási idő csökkenése, amihez társul az aktív korosztály esetén az alacsonyabb keresőképtelenségi idő is.

Az Emmi szerint

épp ezért a kórházban tartózkodást érdemes kiváltani az egynapos sebészeti ellátásra, melyre szakmai oldalról is megfelelő a kapacitás.

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Megyei szinten Fejér és Vas megyében a legmagasabb 90 százalék fölötti a ténylegesen elvégzett egynapos sebészeti ellátások aránya, ez a mutató Budapesten 70 százalékos, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol még kevésbé élnek a lehetőséggel ott is 60 százalékhoz közelít ez az arány.

Természetesen annak, hogy a beteg néhány órás megfigyelés után elhagyhassa a kórház rendelőjét, szigorú szakmai, szociális és egyéb, törvénnyel szabályozott feltételei vannak. A betegút ellátás-szervezési és szakmai ellátás-szervezési irányelvek alkalmazása mindenkire egyaránt vonatkozik.

Jelenleg mintegy 554 műtét, beavatkozás végezhető az egynapos ellátás keretében.

A listához tartoznak pl. a kezdetektől a nagy esetszámban végzett laparoszkópos epekő eltávolító műtétek, laparoszkópos sérvműtétek, szürkehályog műtétek.

Az egynapos ellátási forma nem alkalmazható egyéves kor alatt, és akkor sem, ha a beavatkozás, illetve a beteg egyéni rizikótényezői alapján ez az ellátás nem javasolható.

Műtét után a beteg mielőtt elhagyja a rendelőt konzultál orvosával és minden lényeges tájékoztatást megkap ápolására vonatkozóan. Távozása után pedig a folyamatos telefonos kapcsolat jelent garanciát.

egynapos sebészet Emmi egészségügy
Kapcsolódó cikkek