Közélet

Szabadlábon a WikiLeaks volt informátora

Közel egy évet töltött börtönben, mert nem volt hajlandó tanúskodni a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen.

Szabadlábra helyezték helyi idő szerint csütörtökön Chelsea Manninget, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjét, aki közel egy évet töltött börtönben, mert nem volt hajlandó tanúskodni a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban.

A Virginia állambeli bíró, Anthony Trenga szerint Manning tanúvallomására már nincs szükség az ügyben, ezért rendelte el a szabadon bocsátását.

Manning 2010-ben több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott át a WikiLeaks-nek.

Chelsea Manning
Fotó: AFP

2019-ig már hét évet letöltött egy katonai börtönben a rá kirótt 35 éves börtönbüntetéséből, ekkor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette. Tavaly májusban szabadlábra helyezték, de néhány nap múlva ismét őrizetbe vették. Már akkor leszögezte:

inkább éhen hal, mint hogy tanúskodjon.

Ügyvédei szerint Manning szerdán öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben, május óta másodjára.

Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ügyészség ismét elrendeli Manning őrizetbe vételét, ám egyelőre nincsenek erre utaló jelek.

Chelsea Manning WikiLeaks
Kapcsolódó cikkek