Ezen a télen kétszer annyi házasságot kötöttek Magyarországon, mint egy évvel korábban.
MTI
2020.04.26, 13:55
Megosztom a cikket
A téli hónapokban minden népesedési mutató javult Magyarországon – mondta a Kopp Mária Intézet elnöke az M1 csatorna műsorában.
Fűrész Tünde kiemelte: decemberben, januárban és februárban a születések száma közel 9 százalékkal nőtt, és a teljes termékenységi arányszám, ami a gyermekvállalási kedvet mutatja, 1,55-re növekedett. Erre, mint mondta, 40 éve nem volt példa. Hozzátette:
ezen a télen kétszer annyi házasságot kötöttek Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Arról is beszélt, hogy mivel a halálozások száma mindhárom hónapban csökkent,
a természetes fogyás 36 százalékkal mérséklődött.
Fotó: Pixabay
A Kopp Mária Intézet elnöke szerint a pozitív népesedési adatok összefüggésben vannak a kormány által bevezetett családvédelmi akciótervvel, aminek minden eleme igénybe vehető a koronavírus-járvány idején is, sőt néhány könnyítést – határidők kitolása, igénylés egyszerűsítése – is tettek.
Üdvözölte az édesanyák későbbi elhelyezkedését segítő új intézkedéseket is, amelyek értelmében júliustól a cseden, gyeden vagy gyesen levő édesanyák ingyen tehetik le az első nyelvvizsgájukat, valamint a KRESZ-tanfolyamot és -vizsgát.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.