BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Agüero: a játékosok többsége fél visszatérni a pályára

A 20 Premiere League-klub vezetősége azonban hangsúlyozta, hogy elkötelezett a folytatás mellett.

A Manchester City argentin csatára, Sergio Agüero azt mondta, hogy

a Premier League futballistáinak többsége fél visszatérni a pályára, amíg a koronavírus-járvány tart.

A válogatottban eddig 97 meccsen 41-szer eredményes, 31 éves támadó úgy fogalmazott, tudomása szerint az angol élvonal játékosai még az edzésektől is ódzkodnak a fertőzés veszélye miatt.

Angliában még nincs konkrét döntés a Premier League bajnoki küzdelmeinek folytatásáról, egyes hírek szerint június közepén, zárt kapuk mögött kezdhetik újra a pontvadászatot, amit március 13-án állítottak le.

Sergio Aguero
Fotó: AFP

A húsz klub képviselői pénteken is tanácskoztak, és abban maradtak, csak a kormány iránymutatásai szerint térnek vissza az edzésekhez és a mérkőzésekhez. Hangsúlyozták,

a klubok ismét megerősítették elkötelezettségüket a szezon befejezése kapcsán.

A Premier League illetékesei megbeszéléseket folytattak a kormány képviselőivel a szükséges koronavírus-tesztelésről és azokról a logisztikai intézkedésekről, amelyek elősegítik az újrakezdést, és lehetővé teszik a játékosok számára az edzések folytatását.

A rendőrség úgy véli, biztonságosabb lenne semleges pályákon rendezni a meccseket, ez csökkentené az esélyét, hogy a szurkolók a stadionok körül csoportosuljanak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.