Közélet

Kihasználatlan a nagykörúti kerékpársáv

Átlagosan óránként 125-en kerékpároznak a Nyugati pályaudvar és a Corvin negyed között. A gépjárműveknél ugyanez a szám 1700 körül mozog, ennek ellenére mindkét fél egy sávon közlekedik.

A múlt hét péntek volt eddig a legerősebb nap a nagykörúti kerékpárossáv forgalmában, aznap összesen 3486 áthaladást rögzítettek a Nyugati pályaudvar és Corvin negyed közé telepített szenzorok. Ez azt jelenti, hogy

átlagosan óránként 145-en tekertek a mintegy három kilométeres szakaszon, irányonként 73-an.

A leggyengébb statisztikát az előző vasárnap hozta, amikor 2261-en bicikliztek a Nagykörúton. Óránkénti lebontásban tehát 94-en, irányonként 47-en a LogLine mérése szerint. Mindez azt mutatja, hogy az április végén váratlanul bejelentett fővárosi kezdeményezés egyelőre nem eredményezett áttörést a nyeregbe ülőknél, bár kétségtelen, hogy az áthaladások száma megemelkedett az önálló sáv hatására – előtte napi ezer körüli volt. Csakhogy mindennek az autósok látják kárát. A napi forgalom mintegy 40 ezer gépjárművet számlál a Nagykörúton. Ennek a tömegnek most két sáv helyett egyetlen pályán kell haladnia.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Elhibázott – tömören így foglalta össze a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke a szervezet szakmai véleményét a nagykörúti kerékpársávról. Kovács Kázmér ügyvéd elmondta, hogy egyetértenek a kerékpáros közlekedés feltételeinek javításával, de ez nem okozhatja a gépjárműforgalom ellehetetlenítését. Ha minden így marad, a szeptemberi tanévkezdés botrányos következményekkel járhat a Nagykörúton. A lépés azért is átgondolatlan, mert tudomásul kell venni, hogy a nagyvárosokban a tömegközlekedés mellett az autóhasználat a legjelentősebb közlekedési forma. A biciklizés támogatásának megoldása a Magyar Autóklub szerint nem a sávok csökkentése, hanem nyugat-európai mintára a parkolóházak és a mélygarázsok számának fokozatos bővítése.

Ez Budapesten is kiválthatná a nagykörúti parkolást, annak a helyén már valóban kialakítható lenne a kerékpárosok számára egy önálló sáv.

A főváros számára ehhez rendelkezésre állnak a szükséges, saját tulajdonú ingatlanok, akár a VI. kerületben is.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

Magyar Kerékpárosklub Halász Áron Kovács Kázmér Budapest kihasználtság kerékpársáv magyar autoklub nagykörút
Kapcsolódó cikkek