Közélet

Kreditet ért a segítség

A Pannon Egyetem hallgatói sokszínű önkéntes munkával enyhítették a koronavírus helyzetet.

A Pannon Egyetem elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás kérdésében, ezért 2020 tavaszán – reflektálva a kialakult koronavírus helyzetre – az önkéntes tevékenységgel szerezhető krediteket a koronavírus helyzetre is kiterjesztette, így szabadon választható tárgy keretében a hallgatók ezirányú tevékenységét 3 kredittel ismerte el – derül ki az egyetem közleményéből.

Az egyetem Oktatási Igazgatóságának adatai szerint az „Önkéntes tevékenység idején” elnevezésű kurzust 259 hallgató vette fel. Az egyetemisták záró beszámolói és igazolásai alapján megállapítható:

  • A hallgatók többsége (118 fő) főként a környezetükben élő rászorulók, kiemelten az idősek, a betegek, a mozgássérültek és a nagycsaládosok mindennapi életvitelét segítette bevásárlással, postai küldemények feladásával, ételszállítással, gyógyszerek beszerzésével, stb.;
  • A kurzust felvett egyetemisták közül 48 fő a digitális munkarendre való átállásban nyújtott hiánypótló támogatást. Ennek keretében részt vállaltak a helyi oktatási intézmények digitális tananyag készítésében, segítették a digitális kompetenciában gyengébb pedagógusok napi munkavégzését, de arra is akadt példa, hogy a különböző vállalkozások home office-ra való áttérésének digitális hátterét teremtették meg;
  • Fotó: Pixabay / Illusztráció

  • A hallgatók beszámolói szerint 44 fő a gyermekes családok mindennapi helyzetét könnyítette meg. Olyan esetekben, ahol a szülők munkahelye nem tette lehetővé az otthoni munkavégzést a kisgyermekek felügyeletét oldották meg, illetve korrepetálással, tantárgyi támogatással (idegen nyelv, matematika, informatika, stb.), máskor pedig érettségire való felkészítéssel segítették a fiatalabb tanulók tanulmányi előrehaladását;
  • Az önkéntes tevékenységek kapcsán érdemes még megnevezni a szájmaszkok készítésében és azok kihordásában való hallgatói aktivitást, az egyetemen létrejött CoolLaunch elnevezésű diákszervezet segítőkész helytállását, és a különböző egészségügyi intézményekben ellátott felelősségteljes tevékenységeket.
  • A Pannon Egyetemen meghirdetett „Önkéntes tevékenység veszélyhelyzet idején” elnevezésű kurzus tapasztalatai szerint hallgatóink a koronavírus helyzetben felelősségteljes és sokoldalú segítőkészséggel támogatták közvetlen környezetük folyamatait.

    koronavírus kredit Pannon Egyetem önkénteskedés
    Kapcsolódó cikkek