Közélet

Trump gyakorlatilag betiltotta a TikTokot és a WeChatet Amerikában

Az amerikai elnök mindenfajta tranzakciót betiltott a TikTok kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChatet működtető Tencent kínai internetes óriással.

Az amerikai elnök betiltott csütörtökön mindenfajta tranzakciót a TikTok videomagosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat üzenetküldő szolgálatot működtető Tencent kínai internetes óriással.

Az amerikai polgárokra és vállalatokra vonatkozó tilalom az elnöki rendelet megjelenése után 45 nappal, vagyis szeptember 20-án lép életbe.

Fotó: Hollie Adams/Bloomberg via Getty Images

A TikTok ellen több amerikai kormányzati kifogás merült fel. Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is nyíltan bírálta a céget. Álláspontjuk szerint a TikTokhoz amerikai állampolgárok adatai kerülnek, ami veszélyes, mert egy 2017-ben Pekingben elfogadott törvény értelmében a kínai vállalatok kötelezhetők arra, hogy együttműködjenek az ország nemzetbiztonsági szerveivel.

Peking tiltakozik

Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump amerikai elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján „politikai manipulációnak” nevezte a csütörtöki bejelentést.

Letiltották a kormányzat embereit a TikTokról

Az amerikai szenátus megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a kormányzati munkatársaknak a kínai videómegosztó alkalmazás használatát.

Példátlannak tartják Donald Trump felvetését

Donald Trump akkor engedélyezi a Microsoftnak a TikTok észak-amerikai, ausztráliai és új-zélandi egységének felvásárlását, ha a vállalat elfogadja, hogy a tranzakcióból az Egyesült Államok kincstára is jelentős részben részesedjen.

 

Donald Trump USA WeChat TikTok Kína
Kapcsolódó cikkek