Közélet

A magyarországi meccs lehet a minta Európa számára

A budapesti Szuperkupa-döntő lehet a minta az UEFA következő meccseire – derült ki az ATV cikkéből.

Szeptember 24-én rendezik Budapesten a Szuperkupa-döntőt: ez lesz az első UEFA-kupa-meccs a világjárvány kitörése óta, amit nézők előtt rendeznek. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az ATV Híradónak nyilatkozott a lebonyolításról.

A szervezőket – beleértve az UEFA szakembereit, a magyar biztonsági szakembereket, az egészségügyi szakembereket és mindenkit, aki részt vesz a lebonyolításban – egyetlen cél vezérel: a biztonság mindenek előtt. Megfogalmaztuk azokat azokat az előírásokat, amiket a mérkőzéssel kapcsolatban mindenkinek be kell tartania. Az egyik legfontosabb intézkedés az, hogy a Puskás Aréna a teljes kapacitásának csak a harminc százalékát használhatják a szurkolók. Ez nagyjából húszezer nézőt jelent

– olvashatóak Sipos Jenő gondolatai az ATV oldalán.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A meccsen kötelező lesz a maszkviselés, a másfél méteres védőtávolság betartása, beléptetés előtt lázat mérnek majd,

és rengeteg kézfertőtlenítő állomást helyeznek ki a stadionon belül.

A sportvezető hozzátette: az UEFA kielemzi a látottakat, és adott esetben mintául is szolgálhat majd a fővárosban lejátszott szuper rangadó a jövőre nézve, hiszen a cél nem más, mint a nézők visszaengedése a meccsekre, biztonságos körülmények között.

Budapest Sipos Jenő koronavírus
Kapcsolódó cikkek