Távozik tisztségéből Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter.
Adam Vojtech, aki három évig vezette a tárcát, hétfő reggeli sajtótájékoztatóján bejelentette: lemondólevelét már át is adta Andrej Babis kormányfőnek.
Döntését azzal indokolta, hogy távozásával szeretne teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem „új megoldásainak”.
A távozó miniszter azt mondta: a járvány tavaszi szakaszával Csehország sikeresen megbirkózott, a mostani második hullámban új megoldásokra van szükség.
Adam Vojtech távozását az ellenzék már hosszabb ideje követelte, mert szerintük a miniszter nem volt képes megbirkózni a járvánnyal, intézkedései kaotikusak voltak és kárt okoztak az országnak.
Az utód
Az új egészségügyi miniszter, Roman Prymula elismert járványügyi szakember lesz – közölte Andrej Babis a sajtóval. Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője szerint Milos Zeman államfő délután fogadja Prymulát, és azonnal ki is nevezi az egészségügyi tárca élére.