Közélet

Litvánia ellenzi a fehérorosz atomerőmű üzembe helyezését

Az ország aggodalmának adott hangot már a Roszatom óriáscég által kivitelezett asztraveci erőmű építése idején is, amely alatt számos baleset történt.

Litvánia tiltakozó jegyzéket küldött kedden Fehéroroszországnak a közös határuk közelében épített atomerőmű miatt, amelyet november elején terveznek üzembe helyezni.

A litván fővárostól, Vilniustól 40 kilométerre található Asztravecben épült atomerőművet a tervek szerint november 1. és 10. között helyezik üzembe – közölte a Litgrid litván áramszolgáltatóval az erőművet működtető Belenergo fehérorosz vállalat.

Határozottan ellenezzük a gyors üzembe helyezést

– közölte Asta Skaigoryte, Gitanas Nauseda litván elnök tanácsadója, aki megerősítette, hogy elküldték a tiltakozó jegyzéket.

Fotó: Claudia Thaler/dpa/AFP

Litvánia aggodalmának adott hangot már az orosz Roszatom atomenergia-ipari óriáscég által finanszírozott és kivitelezett asztraveci erőmű építése idején is,

amely alatt számos baleset történt, anyagokat loptak, és rosszul bántak a munkásokkal.

Az elmúlt hetekben a fehérorosz határ közelében élő litván lakosoknak ingyen jódtablettákat osztottak, kimenekítési gyakorlatokat is tartottak.

Fotó: Claudia Thaler/dpa/AFP

A jódtabletták csökkenthetik a sugárzás hatását a pajzsmirigyre arra az esetre, ha szivárgás történne Asztravecben.

Litvánia 2009-ben zárta be az utolsó atomerőművét, és megtiltotta energia vásárlását Fehéroroszországtól.

A két volt szovjet tagköztársaság között feszültté vált a viszony az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta, amelyen a fehérorosz ellenzék és Litvánia szerint Aljakszandr Lukasenkát csalással választották meg a hatodik mandátumára. Litvánia menedéket nyújtott Szvjatlana Cihanouszkaja volt ellenzéki elnökjelöltnek, és Észtországgal és Lettországgal együtt szankciókkal sújtott több fehérorosz vezetőt, közöttük Lukasenkát.

Litvánia Fehéroroszország Roszatom Asztravec atomerőmű
Kapcsolódó cikkek