Mozart szabadkőművességről írt levelei cseréltek gazdát
A „piaci áron, hatszámjegyű (eurós) összegért” megszerzett levelek közül a legjelentősebb az az írás, melyet Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) 1787. április 4-én küldött súlyosan beteg apjának.
A levél tartalma – csakúgy, mint a másik kettőé – már ismert volt. Az viszont újdonság, hogy Mozart a levelet
nem csak a nevével és a manu propria (saját kezűleg) rövidítéssel zárta, hanem a szabadkőműveseket jelképező rajzzal,
két összekapcsolódó háromszöggel is – mondta el Ulrich Leisinger Mozart-szakértő.

A szimbólumok egyértelművé teszik, hogy a zeneszerző levelét erőteljesen befolyásolta a szabadkőművesség.
Így Mozart tulajdonképpen nem fiúként vesz búcsút apjától, hanem mint testvér a testvértől
- véli Johannes Honsig-Erlenburg, a Nemzetközi Mozarteum Alapítvány elnöke.
A levelek az elmúlt évtizedekben egy magángyűjtő tulajdonában voltak az Egyesült Államokban, ezért nem voltak elérhetőek.


