Közélet

ORFK: kedvező az iskolaőrök fogadtatása

Szeptemberben 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra.

Kedvező volt az iskolaőrök fogadtatása mind a pedagógusok, mind a diákok részéről az első hónap tapasztalatai alapján – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a rendőrség honlapján.

A közleményben azt írták, hogy

szeptember 1. és 30. között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra.

Testi kényszert kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség. Legtöbbször Nógrád (50) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (32) intézkedtek.

Fotó: MTI/Varga György

Az iskolaőrök alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében a tanítási idő alatt, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű:

céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése. Kényszerítő eszközöket csak legvégső esetben használhatnak, ha saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül

– emlékeztettek.

Hozzátették: a rendőrség kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel, és kiemelt feladatként kezeli az iskolaőrök utánképzését.

ORFK iskolarendőrök
Kapcsolódó cikkek