Közélet

Tojásból lesz a csoda?

A Széchenyi István Egyetem szakértői szerint biztosan! A magyar kutatócsapat tojásalapú tejtermék-helyettesítő élelmiszerek kifejlesztésén dolgozik.

Október kilencedikére esett a tojás világnapja. A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának kutatói megragadták az alkalmat, hogy beszámoljanak a tojáskutatás terén elért eredményeikről. Ahogy írták: a tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének.

Fotó: Hao Qunying/Xinhua

A SZIE Mezőgazdasági Karának Állattenyésztés-tudományi Intézetében több kutató is foglalkozik a tojásminőséget meghatározó tényezők feltárásával. Vizsgálataik szerteágazóak, amelyek kiterjednek többek között

a héj minőségére, a szik színére és az azon keresztül hasznosítható anyagok mennyiségének és minőségének elemzésére is.

A tojás magas tápértéke és finom íze miatt a napi étkezésünk szerves részét képezi, de emellett pozitív tulajdonságai közé sorolhatjuk a sütéshez vagy főzéshez kapcsolódó kiváló koaguláló, habosító vagy emulgeáló jellemvonásait is. Míg a háztartásokban a hagyományos tojás ismeretes, addig üzemi felhasználás során

a kutatók új típusú tojástermékek gyártásával és felhasználásával is kísérleteznek.

Ilyen anyagok például a Szent István Egyetem kutatásainak középpontjában álló tojásalapú tejtermék-helyettesítő élelmiszerek kifejlesztése.

tojás
Kapcsolódó cikkek