BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rendőrség sűrűbben ellenőrzi a maszkviselés betartását

A fokozatosság és az arányosság elve határozza majd meg a rendőri intézkedéseket.

A rendőrség hétfőtől nagyobb számban és sűrűbben ellenőrzi a maszkviselési szabályok betartását, valamint ezek megszegése esetén a szankciókat is szigorítja – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf az egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozva azt mondta, aki nem tartja be védelmi szabályokat, az nemcsak saját vagy családja egészségét kockáztatja, hanem bárkiét, akivel találkozik.

„Az ellenőrzéseink fokozásával mi, rendőrök azoknak a szövetségesei akarunk lenni, akik felelősen betartják a szabályokat” – mondta a szóvivő, hozzátéve, a cél azoknak a kiszűrése, akik a szabályokra „fittyet hányva” veszélyeztetnek másokat.

Fotó: BKK

Elmondta:

továbbra is a fokozatosság és az arányosság elve határozza majd meg a rendőri intézkedéseket.

Hangsúlyozta: „elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan – ha az enyhébb szankciók nem érik el a hatásukat, így a jogkövető magatartást nem tudják kiváltani – szigorúbb fellépés várható a kollégáimtól”.

A mostani jogszabályváltozás egyfajta többletterhet ró a kereskedelmi üzletek, a vendéglátóhelyek és a szórakozóhelyek üzemeltetőire is – mondta.

Hozzátette: tőlük azt kérik, hogy a vendégeikkel tartassák be a szabályokat.

Hétfőtől kereskedelmi hatósági jogkörben eljárva a rendőrség az üzletekben is végezhet ilyen típusú ellenőrzéseket, egy szabálytalan üzletnél a rendőri intézkedést követő eljárás végén akár be is zárhatják az érintett üzletet – mutatott rá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.