Közélet

Anthony Fauci lett Joe Biden egészségügyi főtanácsadója

A Fehér Ház járványügyi tanácsadó csapatának tagja pénteken elfogadta a felkérést.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Joe Biden várható amerikai elnök egészségügyi főtanácsadónak kérte fel helyi idő szerint csütörtökön Anthony Faucit, a koronavírus-járvány elleni küzdelem kormányzati munkacsoportjának tagját.

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi tanácsadó csapatának tagja pénteken el is fogadta Joe Biden tisztségre.

Az NBC televíziónak adott nyilatkozatában a járványügyi szakember úgy fogalmazott, „egy pillanatig sem volt kérdés”, hogy igent mond.

Az Egyesült Államok vezető infektológusának számító Fauci, aki egyúttal az allergológiai és fertőző betegségek amerikai országos intézetének (NIAID) is az igazgatója, korábban már több amerikai elnökkel dolgozott együtt.

Donald Trump hivatalban lévő, republikánus párti elnökkel mindazonáltal többször akadt nézeteltérése a koronavírus-járvány elleni védekezés kapcsán, egyebek közt a Fauci által szorgalmazott maszkviselés kérdésében is.

Anthony Fauci
Fotó: Eric BARADAT / AFP

Ezzel szemben a demokrata párti Biden csütörtökön bejelentette, beiktatásakor arra fogja kérni az amerikaiakat, hogy onnantól kezdve száz napon át viseljék a védőmaszkot a közterületeken, mivel ez jelentősen visszaszorítaná a járvány terjedésének ütemét. Fauci üdvözölte a bejelentést.

Biden azt is kijelentette, hogy be fogja magát oltatni a koronavírus elleni vakcinával, amikor Fauci azt mondja neki, hogy az biztonságos, és „örömmel” sort kerítene erre a nyilvánosság előtt a közbizalom erősítésének érdekében.

A világon a legtöbb fertőzöttet és halálos áldozatot az Egyesült Államokból jelentették.

 

főtanácsadó USA Joe Biden járványügy
Kapcsolódó cikkek