Közélet

Egymásban tartják a lelket a magyarok Dovernél

Továbbra is kamionosok ezrei vesztegelnek Angliában, miután a koronavírus egyik új mutációja miatt lezárták a határokat.

A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt. A kormány majd engedélyezte, hogy negatív gyorsteszttel beléphessenek a sofőrök Franciaországba.

Dover kikötőjénél a helyiek több, mint ezer adag meleg élelemmel segítették a szenteste is veszteglő sofőröket, akik között több száz magyar is várja, hogy továbbmehessen.

Egyikük, Zimányi András az RTL Klub Híradójának nyilatkozott arról, hogy a kényszer karácsony főleg a családosokat érintette a legnehezebben. Egy kint élő magyar, Fülöp Vivien nemrég összesen 21 adag ételt főzött meg és juttatott el a kamionosoknak, most pedig már 25 adaggal tudott segíteni.

Nyilván én sem így képzeltem, és azt az űrt, ami a lelkemben volt furcsa módon pótolta az a hihetetlen segítség hullám, illetve az a szeretet áradat ami jön felénk, felém

– mondta Zimányi András. Egy másik magyar kamionsofőr, Szeleczki Sándor egy kicsi, feldíszített karácsonyfát is kapott.

Fotó: Niklas HALLE'N / AFP

„Vigasztaltuk egymást, hogy hát bele kell törődni ebbe” – nyilatkozta. Mindeközben már megkezdték a tesztelést, a kamionosokat araszolva, húszasával engedik a kikötőbe.

Pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe. A brit védelmi minisztérium akkor közölte, hogy nyolcszáz katona érkezett a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének közelében, egy használaton kívüli repülőtéren kialakított átmeneti kamionparkolóba, illetve az autópályán felállított tesztelési helyszínekre.

határzár koronavírus
Kapcsolódó cikkek