Közélet

Egyre nagyobb a digitális lottózás súlya

Hétről tizenegy százalékra nőtt a koronavírus-járvány alatt az ötös lottót digitális csatornákon játszók aránya. Mielőtt elvitték a majdnem négymilliárd forintos főnyereményt, már csaknem 4,2 millió alapjáték érkezett be.

Az ötös lottó 63 éves történetének ötödik legnagyobb összegű főnyereménye az a 3,95 milliárd forint, amelyet elvittek a múlt hét végén, sőt, a játék fennállásának legnagyobb összegű, 6,43 milliárd forintos jackpotja is az idén talált gazdára – mondta a Világgazdaságnak Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója.

Kifejtette, hogy

a 21 héten át tartó halmozódás alatt folyamatosan növekedett a szelvényszám, a telitalálat hetében már megközelítette 4,2 milliót, szemben a normál időszakban hetente átlagosan beérkező hárommillió alapjátékkal.

Bár dinamikusan növekedett, a szelvényszámot azért részben visszafoghatta a járványhelyzet, hiszen a csaknem 6,5 milliárdos, márciusi nyeremény idején már hétmillió alapjátékot is regisztrált a nemzeti lottótársaság.

Az is a pandémia hozadéka, hogy az ötös lottó esetében a korábbi 7 százalékról egészen 11 százalékig kúszott fel a digitális csatornán játszók részaránya, és ez stabilizálódott is a magasabb szinten.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Szerencsejáték Zrt. kvantitatív felmérése szerint a nem minden héten lottózók 54 százaléka már 500 millió forint várható nyeremény felett csatlakozik, egy-kétmilliárdos szintnél vagy afelett még magasabb ez az arány

– mutatott rá Bánhegyi Zsófia.

Hozzátette, hogy az ötös lottó ismertsége 98 százalékos, ezzel alighanem az egyik legismertebb magyar termék. Az értékesítési adatokat tekintve pedig továbbra is az állami játékszervező egyik szilárd oszlopa, elvégre az ötös lottó adja a számsorsjátékokból származó árbevétel 30 százalékát, a Szerencsejáték Zrt. teljes éves forgalmának pedig a tizedét.

lotto graf

A marketing- és kommunikációs igazgató arra is rámutatott, hogy az ötös lottó magával húzza a többi számsorsjátékot, például a hatos lottóval esetenként akár 80-90 százalékos átfedésben is lehet. Lapunk érdeklődésére Bánhegyi Zsófia megerősítette, hogy létező jelenség a lottóturizmus, hiszen a nagyobb halmozódások idején érzékelhetően megnő a határ menti lottózók forgalma, erről azonban nem vezetnek statisztikát.

Az átlagember számára kezelhetetlenül nagy összeg a csaknem négymilliárd forint, de a lottóötössel a zsebében az a legnagyobb hiba, amit elkövethet egy nyertes, hogy felmond a munkahelyén, és felelőtlen költekezésbe kezd

– mondta a Világgazdaságnak Szopper Zsófia független pénzügyi tanácsadó.

Rávilágított, hogy javasolt komplett vagyoni portfóliót összeállítani, érdemes műtárgyakba, ingatlanokba, különféle vállalkozásokba és értékpapírokba is fektetni. A nagy nyeremény után a szakértő szerint a megemelkedett életszínvonal szükségszerűen megemelkedett kiadásokkal is jár, például ha az újdonsült milliárdos bejárónőt, sofőrt vagy éppen kertészt alkalmaz.

Ha viszont a szerencsés játékos nem gondoskodik arról, hogy a vagyonelemek termeljenek, hozamokat generáljanak, a négymilliárd forint is el fog fogyni. Szopper Zsófia arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes ügyvéd, pénzügyi szakember és pszichológus segítségét kérni. Ajánlatos egyébként több bankszámlát nyitni, és azokon kisebb részletekben elhelyezni a pénzt már a kifizetéskor, de megfontolandó a nagy összeg ügyvédi letétbe helyezése is.

lottó szerencsejáték digitális online
Kapcsolódó cikkek