Közélet

Évtizedek óta lefagyasztott embrióból született egészséges kislány

Rekordhosszú ideig, 27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyermek Amerikában.

Rekordhosszú ideig, 27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek októberben az Egyesült Államokban.

A kislány, Molly Gibson embrióját 1992 októberében fagyasztották le. 2020 februárjáig várt a mesterséges beültetésre, amikor a Tennessee-ben élő Tina és Ben Gibson örökbe fogadták.

Fotó: Getty Images

Gibsonék majdnem öt évig próbálkoztak a gyerekvállalással, amikor a médiából értesültek arról, hogy embriót is örökbe lehet fogadni. A 29 éves Tina Gibson általános iskolai tanár, 36 éves férje pedig kiberbiztonsági elemző. A házaspár az Országos Embrióadományozási Központhoz (NEDC), egy knoxville-i keresztény nonprofit szervezethez fordult.

Ők olyan fagyasztott embriókat tárolnak, amelyeket lombikprogramban résztvevő szülők adományoztak.

A Gibsonékhoz hasonló családok a szervezet segítségével embriót fogadhatnak örökbe, és így születhet meg genetikailag velük rokonságban nem álló gyermekük. Az Egyesült Államokban a NEDC adatai szerint jelenleg mintegy egymillió fagyasztott emberi embriót tárolnak.

Mark Mellinger, a NEDC marketing- és fejlesztési igazgatója a BBC-nek elmondta:

a hozzájuk forduló családok 95 százaléka valamilyen termékenységi problémával küzd. Mint hozzáfűzte, megtiszteltetésnek érzi, hogy segíthet ezeknek a családoknak.

Mellinger szerint a lefagyasztott embriók korlátlan ideig tárolhatók. Az első gyerek, aki lefagyasztott embrióból született in vitro eljárás segítségével, 1984-ben jött világra Ausztráliában.

gyermekválallás embrió
Kapcsolódó cikkek