Közélet

Jelentősen tisztult a tűzifahirdetések piaca

A Nébih folyamatosan ellenőrzi a hirdetési újságokban és azok internetes felületein megjelenő tűzifahirdetéseket, és a lapkiadókkal szoros és eredményes kapcsolatot tart fenn. A közös munka hatékonyságát vizsgálva, egy májusban megkezdett célellenőrzés során összesen 121 hirdető csaknem 180 tűzifahirdetését és a hirdetők tevékenységét teljes részletességgel vizsgálták a Nébih szakemberei.

A hatályos rendelkezések értelmében Magyarországon csak olyan személy adhat fel tűzifahirdetést, aki szerepel a Nébih EUTR hatósági nyilvántartásában, azaz teljes mértékben azonosítható tagja a faanyagkereskedelmi láncnak. Ezt az alapelvet, valamint a hirdetések feladását szabályozó általános szerződési feltételeket tartják szem előtt a lapkiadók és a hatóság együttműködésük során.

A májusban indult célellenőrzés során vizsgált 121 hirdető, mintegy 180 hirdetése közül 6 esetben kezdeményezte a hatóság a jogsértő reklám eltávolítását.

Ez a szám is jelzi az együttműködés eredményességét, hiszen egy évvel korábban még a hirdetések több mint felénél kellett meghozni ezt az intézkedést.

A célellenőrzés kiterjedt az EUTR azonosítóval hirdetők szállítójegy-kiállítási kötelezettségének vizsgálatára is. A jogkövetési hajlandóság e tekintetben meglehetősen alacsony volt, a hirdetők 60 százaléka egyáltalán nem vagy csak esetenként igazolta az előírásoknak megfelelő szállítójeggyel a tűzifa eredetét és mozgását.

Az ellenőrzött 121 hirdető közül 73 személlyel szemben összesen 154 szankciót alkalmaztak a Nébih szakemberei.

A hirdetőknél végzett vizsgálatok során 7 súlyos jogsértést tárt fel a Nébih, így esetükben a szakemberek – az előírt feltételek teljesítéséig – megtiltották a faanyagkereskedelmi tevékenységet. Komolyabb, 500 ezer forint összegű erdővédelmi bírságot kapott az a renitens ügyfél, akit már korábban eltiltott a hatóság a tevékenységétől, ugyanakkor bizonyíthatóan továbbra is működött és hirdetéseket adott fel.

Fotó: Nicolas Economou/NurPhoto

A visszaeső jogsértőknél és a jelentős kockázatot rejtő jogsértéseknél (pl. bizonyítottan szállítójegy nélkül végzett tűzifa-forgalmazásnál)

36 esetben, mindösszesen 3 750 000 forint erdővédelmi bírságot róttak ki.

6 alkalommal került sor a láncszereplő hatósági nyilvántartásból való törlésére, az EUTR technikai azonosítószám egyidejű visszavonásával. 62 ügyfelet köteleztek a pontatlan, hiányzó nyilvántartási adatok megadására, módosítására, pótlására. Kisebb súlyú, első jogsértés miatt 43 hirdető kapott figyelmeztetést.

A tapasztalatok alapján a hatóság 2021-ben kiemelt figyelmet fordít a szállítójegy nélkül végzett erdei faválaszték (tűzifa, hengeres vagy hasított faanyag, faapríték) szállítások visszaszorítására. A szabályok megsértése esetén a hatóság a szállítmányt és szükség szerint a szállítójárművet zár alá veszi, a faterméket pedig elkobozza!

hirdetes tűzifa Nébih
Kapcsolódó cikkek