Közélet

A Metallica producere több mint 40 szám jogait adta el

A kanadai zenész-producer saját részesedését bocsátotta áruba egy 43 számot tartalmazó katalógusból.

A Metallica producere, Bob Rock több mint 40 szám jogait adta el.

A kanadai zenész-producer saját részesedését bocsátotta áruba egy 43 számot tartalmazó katalógusból. Az eladott produkciók között van a heavy metal banda Metallica című albuma és a Michael Bubléval készült Call Me Irresponsible is.

A koronavírus-járvány miatt a zeneipar számos nagyágyúja döntött régebbi munkái eladása mellett.

A zenészek ugyanis a globális egészségügyi válság közepette jó ideje nem tudnak koncertezni, és bevételeik elapadtak.

Fotó: Shutterstock

A Metallica producerének jogait a londoni központú Hipgnosis Songs Fund befektetési vállalat vette meg.

A cég korábban Shakirával és Neil Younggal is megállapodott.

A vásárlások részleteiről a vállalat, ahogy korábban, most sem árult el pénzügyi részleteket.

Rock volt a társproducere az 1991-ben kiadott Metallica című albumnak, amit általában a fekete albumként emlegetnek. A lemezen szerepel egyebek mellett a zenekar Nothing Else Matters és The Unforgiven című száma is. A korong számait már több mint hétmilliárd alkalommal streamelték.

Rock sokat dolgozott Michael Bubléval is. A duó Call Me Irresponsible című albuma 2007-ben jelent meg és elnyerte a legjobb tradicionális pop-vokál album Grammy-díját.

Bob Rock producer jogdíj metallica
Kapcsolódó cikkek